DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Méhes meglátása: Gumi, teszt, Mercedes, Lewis, Kimi

A monacói futamon olyan lett a Forma-1 világa, mint a méhkaptár. Csupa mérges méh zúgolódik benne.

Ami leginkább kiverte a biztosítékot, a Mercedes titkosnak minősített barcelonai gumitesztje volt. A mindig kedves, jó szándékú Helmut Marko egyenesen a 2007-es kémbotrányhoz mérte Ross Brawn (vagy inkább már mondjuk Niki Lauda és Toto Wolff?) gárdájának tettét. Sokan a Catalunya pályán megtett 1000 kilométernek tudták be Rosberg monacói győzelmét - ez az, ami sosem lesz eldönthető. Hiszen még senki nem tudott (vagy csak nem szólt?) a "titkos tesztről", de AlonsotólVettelig a legtöbben állították, hogy Monte Carlóban Mercedes-győzelem születik, ha megszerzik a pole-t. Már pedig az 1. rajtkockát a teszt előtt ugyanúgy rendre a mercisekszerezték meg.

Aztán jött az újabb fejlemény, hogy a Ferrari is tesztelt, igaz ők nem az idei kocsival, ám ők sem kötötték az ellenfelek orrára, hogy milyen szívességre kérte meg őket a Pirelli.

A Pirelli így aztán jócskán kap a Forma-1-es PR-ből, kezd is elegük lenni az egészből, legalábbis úgy csinálnak. Közben máris felröppentek új beszállítói nevek, az Avon, Hankook, amiket aztán gyorsan cáfolt mindenki.

Amíg a csapatok és a FIA még egy ideig elrágódnak a gumi-csonton, azért esik szó a pilótákról is.



Rosberg csillogása azonnal felpiszkálta a brit szaksajtót: mi van az ő Lewis-ukkal? Megállapították, hogy baj van, túl sok az életében a nem-Forma-1-es faktor. NicoleScherzinger, reppelés, kutya. Hamilton maga is beismerte, hogy fejben jobban oda kell tennie magát, amihez rögvest nyílt támogatást kapott Ross Brawntól. John Watson, aki szeret sarkosan fogalmazni, szintén úgy látja, hogy Lewist egy sereg dolog jobban izgatja, mint a Forma-1. Ami azért sem szép dolog, mivel az évi 20 millió eurót mégis csak itt keresi meg.

A másik médiakedvenc meg Kimi, szó se róla. Mivel a Lotus a bennfentesek szerint pénzügyi nehézségekkel küzd, nem tartják valószínűnek, hogy meg tudják tartani a finnt 2014-re. Remek találgatási alap, hogy akkor hová mehet Räikkönen? Ott a Red Bull, a világverő csapat, ahonnan Webbernek folyamatosan kifelé áll a rúdja, de eddig még nem találtak a helyére méltó utódot - Kimi az lehet. A másik verzió szerint a McLaren is szívesen várná vissza az eléggé hullámzó teljesítményt nyújtó Button helyére. Ahol persze Pérez lenne a csapattársa, akit Kimi szerint jól pofán kellene már vágni"

De hát mindez még eléggé messze van. Jön Kanada, a Gilles Villeneuve-pálya, ami fék- és ennél fogva gumigyilkos. Hogy mi lesz ebből?!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: