DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Méhes meglátása: Az edzés és a futam

A 2013-as évad első hétvégéjén teljesen más képet mutatott az edzés és a verseny. De ez jó, nem?

El is szomorodtam rendesen, amikor Vettel láthatólag minden nehézség nélkül futotta egymás után a legjobb időket a melbourne-i szabadedzéseken. Aztán az eső miatt elhalasztott, immár vasárnap délelőtti időmérő idején, éjjeli fél kettőkor kipattant a szemem, de félálomban akkor is azt kellett lássam, hogy Red Bull 1-2., sima ügy - na, ennek a bajnokságnak is lőttek.



Rémálom. És nem!

Vettel ugyan szépen kilőtt a pole-ból, de Webber rögvest gondoskodott róla, hogy biztos ne legyen Red Bull-kettősgyőzelem. Végül még szimpla sem lett. Mintha megcserélődtek volna a szerepek a futamra. Nyilván, hogy KimiRäikkönen 20. nagydíj-elsősége főképp annak köszönhető, hogy eggyel kevesebbszer volt kint a boxban kereket cserélni - Alonso végül 12 másodperccel futott be mögötte, ha Kimi idejéhez hozzáadjuk a +25 mp-et, legfeljebb 3. lehetett volna. De minek erről beszélni? Épp ez a lényeg, hogy a Lotus E21-gyel meg lehetett csinálni ezt a taktikai mesterhúzást - mert bírták a gumik, kiegyensúlyozott volt a kocsi, Kimiben pedig lehetett bízni: tökéletesen végrehajtja a tervet, és meg van képe az 58 körös verseny 56. körében futni egy leggyorsabb kört.

Az utóbbi egy-két évben elterjedt, hogy a jelenlegi mezőny legkompaktabb pilótája Alonso - főképp amiatt, mert rendre gyengécske Ferrarikkal tudott nyerni és bajnokságért küzdeni. Azt gondolom, ez legalább ennyire igaz most már Räikkönenre is. Amióta visszajött a raliból, egyszerűen nem tud hibázni, és mivel látható, hogy még jobb lett alatta a kocsi, biztos, hogy az idei év nagy esélyesévé lépett elő máris.

Nem lesz persze könnyű dolga. A Ferrari 138 százszor jobb autó, mint az elődje volt, már pedig Alonso azzal sem vallott szégyent. És nyilván nem lehet egyetlen futam után temetni a Red Bullt, mert ha valahol meg tudják rázni magukat, akkor az Adrian Newey csapata. A Mercedes tényleg javult valamicskét - főképp 2012 második feléhez képest; de ők tavaly is elég jól kezdtek, utána jött a lejtmenet.

Jó, hogy rögvest jön a Malajziai Nagydíj - lehet ellenőrizni, hogy amit Melbourne-ben láttunk, tényleg úgy van-e.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: