DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Tereprali (TR)

Túrkeve Kupa: Fekete nyerte a prológot

A Fekete Antal - Tóth György páros nyerte a Túrkeve Kupa péntek délutáni prológját a lengyel Lukasz Komornicki - Ernest Gorecki duó, valamint a cseh Zdenek Porizek és szlovák navigátora, Marek Sykora előtt.

A szolnoki rajt után Kétpó környékén egy 17 kilométeres prológgal melegített ma a Túrkeve Kupa mezőnye. Az első megmérettetésen a Fekete Antal - Tóth György páros bizonyult a leggyorsabbnak a Toyotával. "Ezt a pályát mintha a mi autónknak találták volna ki. Gyors az autó, jó a futómű, ezen a hullámos, kanyargós pályán nagyon jól ment, de az első hely nekünk is meglepetés volt" - értékelt a mindössze második terepralis szezonját kezdő pilóta.

 

A második helyet a lengyel Lukasz Komornicki - Ernest Gorecki duó szerezte meg egy szinte vadonatúj Chevrolet volánjánál. A rendkívül látványos autó mindössze a második versenyén indul, s sokat elmond a gép (és pilótája) képességeiről, hogy az elsőt megnyerte, a mai prológon pedig úgy szerezte meg a második helyet, hogy a váltóból hiányzott a hármas fokozat, és ráadásul utolérték a defekttel autózó Korda Eriket.

 

A harmadik időt a cseh Zdenek Porizek és szlovák navigátora, Marek Sykora autózta a H3 EVO-val, megelőzve Fazekas Károly és Simon Péter BMW X6-osát és Hangodi Zoltán Klement Mosquitóját. Az idei évtől a prológ első öt helyezettje megválaszthatja a rajthelyét, így szombat reggel Fazekas, Komornicki, Fekete, Hangodi, Porizek sorrendben kezdi meg az első szelektívet az élmezőny.

 

Szombaton öt szelektív, összesen közel 250 km mért szakasz vár a mezőnyre, vasárnap újabb három szelektív után hirdetnek eredményt. Az ünnepélyes díjkiosztóra vasárnap délután 16 órakor a Tiszai Hajósok terén kerül sor.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: