DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Rali

Főnöke szerint Kubica idén megszerezheti első WRC-győzelmét

Az M-Sport csapatfőnöke, Malcolm Wilson szerint Robert Kubica az aszfalton zajló WRC-futamokon a győzelemre is esélyes lehet.

A 2013-ban a WRC2 bajnoki címét elhódító Robert Kubica idén már teljes szezont fut a Rali-világbajnokságban. A szezonnyitó monacói versenyen az egykori F1-es pilóta annak ellenére jó benyomást tett új csapatára, hogy végül kiesett a versenyből. A Ford Fiestát vezető lengyel a csütörtöki nyitány első két szakaszát megnyerve több mint fél perc előnyt szerzett legközelebbi riválisával szemben, ám ezt követően egy rossz gumiválasztás miatt visszaesett a negyedik helyre.



Kubica ezt követően folyamatosan versenyben volt a dobogóért, de a kilencedik szakaszon rontott, árokba csúszott, és fel kellett adnia a küzdelmet. Új csapatfőnöke, Malcolm Wilson ennek ellenére elégedetten nyilatkozott pilótája teljesítményéről: "Robert mindenkit demoralizált, amikor azonos körülmények közt mentek" - utalt az egykori raliversenyző az első két szakaszra.

"Lenyűgözött, hogy mennyire az irányítása alatt tartotta a dolgokat a harmadik szakaszon, amikor látta a másodperceket elúszni" - mondta Wilson a WRC hivatalos honlapjának nyilatkozva. "Az ilyen türelem egy nagyon fontos tulajdonság. Úgy gondolom, amikor a szezon második felében aszfalton fogunk versenyezni, Robert pedig már tapasztaltabb lesz, bizonyosan a győzelmekért fog küzdeni. Efelől semmi kétségem."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: