DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Berger Schumacherre gondolt a hóban fekve

Gerhard Berger elmondta, hogy miközben a hóban feküdt törött karral, az legendás bajnok, Michael Schumacher járt a fejében.

Az egykori Ferrari és McLaren pilóta, valamint a BMW-nél és a Toro Rossónál csapatvezetői posztot is betöltő szakember még múlt héten esett rosszul síelés közben Ausztriában, aminek következtében eltört a karja és jelenleg otthon lábadozik. A hétszeres világbajnok sajnos sokkal rosszabbul járt. Ő rácsúszott egy szikladarabra, ami annyira megdobta őt, hogy nekirepült egy másiknak és súlyos fejsérülést szenvedett. Az 54 éves Berger egy erdei ösvényre esett és a karja tört el. "Egy szikla mellé estem, ami balra tőlem kevéssel volt található. Simán eshettem volna úgy, hogy a fejem verem be. A jó és a rossz szerencse olyan közel vannak egymáshoz."

 

"Elhelyeztek egy fémdarabot a karomban és tizenkét öltéssel varrták be a sebet. Nem nagyon tudom mozgatni a kezem, de hamarosan fogom tudni. Nagyon fájt, de örülök, hogy ennyivel megúsztam a dolgot. Így is van már pár fémdarab a testemben, eggyel több vagy kevesebb már nem számít" - fogalmazott Berger, akitől megkérdezték, gondolt-e Schumacherre, miközben törött karral feküdt a hóban. "Természetesen gondoltam. Hasonlított a két baleset. Én sem haladtam gyorsan, vagy csináltam trükkös mozdulatot." Berger otthonról követi majd figyelemmel a hétvégi szezonnyitó nagydíjat.  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: