DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Elfogyhat a McLarennél az esélyesek listája

A McLarennek elképzelhető, hogy egy újabb évet kell várnia azért, hogy egy élpilótát tudjon szerződtetni, mivel elfogynak a wokingi csapat lehetőségei arra, hogy a három Formula-1-es élpilóta közül valamelyiket megszerezze.

z elmúlt napokban és hetekben egyre tisztábbá vált, hogy a McLaren olyan bajnokok közül válogatna, mint Fernando Alonso, Lewis Hamilton, vagy Sebastian Vettel 2015-re.

Mindhárom pilótát azonban szerződés köti jelenlegi csapatához, amely talán jó hír a Formula-1 veteránjának, Jenson Buttonnak.

"Ha a szezon végén nem tudok ülést szerezni, akkor úgy lesz" - mondta el Monzában. "Ezzel nem sokat tehetek."

A brit The Observer lap arról számolt be, hogy a McLaren valószínűleg Buttont és újonc csapattársát, Kevin Magnussent legalább még egy évig megtartja.

"Őszintén szólva nagyon elégedettek vagyunk jelenlegi pilótánkkal" - erősítette meg a csapatfőnök, Eric Boullier. "Értékelhetik őket így, vagy úgy, nem érdekel. Elégedettek vagyunk és szerencsések, hogy két jó pilótával rendelkezünk. Ha ők a jövő évben is nálunk lesznek, akkor annak örülni fogunk."

A francia szakember szerint talán jobb stratégia lenne a McLaren számára ha a teljesen új McLaren-Honda partnerkapcsolatban csak 2016-ra terveznének pilótacserét.




"Gondolkozunk a stratégiáról. Gondolkozunk 2016-ról. Keressük, hogy ki, mikor és hogyan elérhető, mert tudnunk kell azt, hogyan tudunk építkezni a jövőben. Ez szokásos dolog a Formula-1-ben, különösen az A-listás pilótákkal, nemcsak a következő évről, de a rákövetkező időszakról is tárgyalni kell."

Az egyértelmű, hogy Alonso, Hamilton és Vettel valószínűleg nem fog kockáztatni azzal, hogy a McLarenhez szerződik akkor, amikor az új Honda erőforrásról még semmit nem tudnak.

"A legjobb autót szeretnénk, mert akkor a legjobb pilótákat tudjuk elcsábítani és győztes csomagunk lesz. Egyszer nyitni kell a tárgyalások felé" - közölte Boullier.

A paddockban járatosak szerint Vettel lehet az, aki esetleg Wokingba szerződhet. A McLaren-Vettel pletykáról a korábbi pilóta, Patrick Tambay elmondta, az egyértelmű, hogy a német pilóta egyre kényelmetlenebbül érzi magát a Red Bullnál.

"A jövő évben Adrian Newey már nem lesz ugyanebben a pozícióban. Vettel elveszíti kedvenc mérnökét. Talán idővel másfelé nézelődik, különösen, ha Daniel Ricciardóval jó dolgok történnek."


Bár az ausztrál Ricciardo jó eredményeket ér el a Red Bullnál, de még ő is a McLaren látókörébe kerülhet.

"Talán Daniel Ricciardóról is el fogunk gondolkozni" - ismerte be Boullier. "Nico Rosberg is jó munkát végez. Így sok pilóta van, akivel számolhatunk."

Ricciardo azért hagyhatná el a Red Bullt, mert bár Vettelnél 2014-ben jobban teljesít, de sokkal kevesebb pénzt keres, mint a négyszeres világbajnok.

Monzában a csapatfőnök, Christian Horner megkapta azt a kérdést, hogy a csapat Ricciardo fizetését Vetteléhez igazítja-e, de a Red Bullt irányító szakember nem válaszolt a kérdésre. A pilótakeringővel kapcsolatos pletykákról azonban azt nyilatkozta, hogy véleménye szerint nem lesznek csapatváltások.

"A zene most teljes hangerővel szól, de amikor megáll, akkor azt hiszem, mindenki ugyanazt a széket foglalja el majd, mint korábban."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: