DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hamilton: A fújolás kínossá tette a díjátadót

Lewis Hamiltonnak elmondása szerint határozottan kínos volt azt hallgatni, ahogy a közönség csapattársára fújol, de azt hozzátette, hogy Monzában ez egész gyakori jelenség.

A Belga Nagydíj után Nico Rosberget az olaszországi dobogón is kifütyülték a szurkolók, mely természetesen a spái futam második körére vezethető vissza, amikor ütközött csapattársával, és defektet okozott neki. Hamiltont megkérdezték róla, hogy jót tett-e az önbizalmának az, hogy a dobogón hallhatta annak egyértelmű jelét, hogy a közönség őt támogatja csapatársával szemben. A brit pilóta így felelt:



 

"Általánosságban igen, de ebben a konkrét helyzetben nem" - mondta Hamilton. "Ott fent kissé kínos volt hallgatni, ahogy Nicót fújolják. Ezt egyáltalán nem szeretem a sportban, még a focimeccseken sem. Ahogy elhagyjuk a pályát, ahogy vége a versenynek, mindenkinek kedvesnek kellene lennie mindenkivel, ez az érzésem."



 



 

Hamilton szerint a helyzethez az is hozzájárulhatott, hogy Monzában mindig felfokozottak az értelmek: "Azt hiszem, végül jobban vagy kevésbé, de fújolni fognak, mivel nagyon szenvedélyes itt a közönség, és általában mind a Ferrari rajongói. Én is megkaptam itt korábban éveken keresztül. Így az azért remek volt, hogy végre ekkora támogatást kapok a Ferrari, a Mercedes és saját magam szurkolóitól."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: