DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Remek időmérő edzést zárt a McLaren

Miután a három szabadedzésen ígéretes teljesítményt mutattak, a McLaren Mercedes pilótái remek időmérő edzést teljesítettek Monzában, a csapat kibérelte a harmadik rajtsort a holnapi versenyre.

Azt követően, hogy délelőtt Kevin Magnussennek az egyensúllyal voltak problémái és mechanikai meghibásodások hátráltatták, sikerült egy jó kört összeraknia a Q3 végén és az ötödik helyet szerezte meg. Jenson az időmérő edzés során jól teljesített, de az utolsó körében a Lesmo kanyarnál lendületet veszített. Végül alig javítva idején a hatodik lett.

A csapat most a holnapi Olasz Nagydíjra készül. A stratégiában relatíve kevés a lehetőség, ezért az autó versenysebességére és a gumikezelésre kell koncentrálni.

"Elégedett vagyok - de az időmérő edzésre állt csak össze igazán minden" - mondta el Magnussen. "Az ötödik és a hatodik hely egészen erős eredmény a csapatnak. Nem hiszem, hogy az időmérős sebességünk erősebb lehetett volna. Nagyon elégedett vagyok a Mercedes erőforrás erejével - és remélhetőleg meg tudjuk szorongatni az előttünk álló Mercedes erőforrást használó autókat. A Williams autói erősebbnek tűnnek, mint a miénk és a Mercedesek is nyilvánvalóan, de azt hiszem, sok pontot szerezhetünk. A csapat nagyszerű munkát végzett ezzel a Monza-specifikus csomaggal. Úgy érzem, versenysebességünk egészen jó - talán nem a tiszta sebesség, de az egyenesbeli sebességben és a féktávokon erősek vagyunk. Olyan autóval rendelkezünk, amellyel versenyezni lehet."




"Egészen jól álltunk egész hétvégén és folyamatosan finomítottunk a beállításon és az egyensúlyon minden edzés során" - tette hozzá Button. "A Q3-as utolsó gyors körömben nem tudtam tiszta középső szektort menni - egy kis időt veszítettem a Lesmóknál - de talán a vártnál jobb eredményt értünk el. Kissé meglepett, mennyire gyorsak a Williams autói - nem számítottunk rá, hogy ennyivel előttünk lesznek -, de a harmadik legjobb csapat vagyunk az egykörös sebességben, amely nagyszerű. Azt hiszem a versenyen versenyképesebbek lehetünk: pénteki hosszú etapjaink során trükkös volt a helyzet, célunk, hogy jobb versenyt fussunk holnap. Melegebb lesz az idő vasárnap, amely segíthet nekünk, majd meglátjuk, mi történik a versenyen."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: