DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Dennis személyesen tárgyalt Alonsóval?

Brit sajtóértesülések szerint a McLaren nagyfőnöke, Ron Dennis személyesen ült le Fernando Alonsóval, hogy meggyőzze a visszatérésről - a spanyol 32 millió eurót kapna egy évre.

Jenson Button nehéz helyzetben van, jövője a Forma-1-ben ugyanis Fernando Alonsótól függ - legalábbis a The Telegraph szerint. A brit lap úgy értesült, a wokingi együttes, amely nagy nevet szeretne jövőre, Alonsót szemelte ki, aki ha érkezik, nem az újonc Kevin Magnussent, hanem a rutinos Buttont váltaná. Button már beismerte: lehetséges, hogy jövőre visszavonul.

 

A lap szerint Ron Dennis, a McLaren Csoport elnöke és vezérigazgatója személyesen tárgyalt Alonsóval, hogy térjen vissza a csapathoz, ahonnan 2007-ben viharos körülmények között távozott. Az akkor még csapatfőnökként ténykedő Dennis és Alonso között komoly belharc alakult ki, Lewis Hamilton és a kitörő kémbotrány miatt. Ennek ellenére Dennis most azon dolgozik, hogy a spanyol ismét versenyzője legyen.

 



A lap azt is tudni véle, hogy Alonso 20 millió fontot, azaz 32 millió eurót (10 milliárd forint) kapna egy évre az új istállótól, amelyhez jelentősen hozzájárulna a McLaren új motorszállítója, a Honda, illetve a spanyol Santander bank, amely jelenleg a Ferrari szponzora.

 

Alonsót jövőre szerződés köti a Ferrarihoz, és Marco Mattiacci csapatfőnök is kijelentette, 2015-ben maradni fog az idei páros. Legutóbb arról beszéltek, a McLaren-Honda a négyszeres bajnok Sebastian Vettelt kaparintaná meg, de szóba hozták már velük Lewis Hamiltont és Valtteri Bottast is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: