DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Alonso Schumachert tartja legnagyobb ellenfelének

Bár Kimi Raikkönennel, Lewis Hamiltonnal és Sebastian Vettellel is emlékezetes harcokat vívott, Fernando Alonso Michael Schumacher tartja eddigi legerősebb ellenfelének, akivel szemben második világbajnoki címét nyerte. Eddigi csapattársait is sorra vette.

"A legerősebb Michael volt. Azokban az években, amikor kezdtem a Forma-1-ben, 2001-ben, ő volt a domináns, és egészen 2005-ig egy másik szintet jelentett" - kezdte Alonso a Ferrari oldalának adott interjújában. "Vele sosem volt könnyű."

 

"Aztán lehetőségem volt pár évig egyenlő feltételekkel versenyeznem vele, és mindig elő tudott valami különlegeset húzni, olyat, amire nem számított az ember, vagy éppen többet, mint amire az autó képes lett volna. Egyik szemünket mindig rajta kellett tartani" - magyarázta a spanyol, aki 2006-os világbajnoki címét csak az utolsó versenyen biztosította be a hétszeres legjobbal szemben.

 

Alonsót eddigi csapattársairól is kikérdezték, a középpontban ugyanaz maradt: ki ellen volt legnehezebb dolga? "Nehéz kérdés, mindannyian különböztek, voltak erős pontjaik és pár annyira nem olyan erős is. Nehéz dolgom volt mindegyikükkel, és a maximumot kellett nyújtani, mert nagyon versenyképesek voltak."

 



"Ott volt Trulli, akinek a kvalifikációs képessége a legjobb volt az összes csapattársam közül. Aztán "™Fisico"™ Fisichella, két évig a Renault-nál, amikor megnyertük a konstruktőri bajnokságot. Mindig ott volt, minden versenyen, minden körülmények között, igazán teljes versenyző volt."

 

"És még Massa és Kimi, már gyerekkorunkban, a gokartos időkben is kiválóak voltak, szóval nem könnyű választani. Mindegyikük segített engem, és sokat tanultam tőlük különböző értelemben, de mindannyiukban volt valami különleges" - magyarázta Alonso, aki nemcsak a választás lehetőségével nem élt, de Lewis Hamiltont sem említette meg, eddigi egyetlen társát, aki a szezon végi elszámolásnál előtte végzett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: