DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Visszapillantó tükör - Ez történt Magyarországon

Nem sok tízmilliós vagy annál kisebb ország mondhatja el magáról, hogy Forma-1-es nagydíjat rendez - éppen ezért érthető módon vártuk, hogy a száguldó cirkusz hazánkba is megérkezzen. Azt azonban senki sem sejthette, hogy az izgalmakkal gyakran szűkmarkú mogyoródi pálya az év egyik legélvezetesebb versenyét szolgáltatja majd.

öt nappal a Német GP után a versenyzők ismét pályára gurultak, ez a rövid időköz is elég volt azonban, hogy fontos bejelentések történjenek: kiderült, hogy jövőre Mexikó, azután pedig Azerbajdzsán érkezik a versenynaptárba - amit nem fogadott mindenki kitörő örömmel. Sebastian Vettelre a hírek szerint gyenge szezonja ellenére a Mercedes és McLaren is szemet vetett, míg a nagyközönség jobban megismerhette a Forma-3-as Max Verstappen nevét, akit a komplett élmezőny utánpótlás-programjaiban szeretett volna tudni.

 

Lewis Hamilton négyszer nyert a Hungaroringen, többször, mint bárki más. A Magyar Nagydíjak 28 éves története során csak Michael Schumacher győzött ennyiszer - Hamilton mindhárom szabadedzést megnyerve tudatosította mindenkiben, hogy nagy eséllyel a német hétszeres bajnok fölé fog kerekedni. Az angol a Spanyol Nagydíj óta nem indult a pole-pozícióból, az egymás utáni versenyeken, Ausztriában, Silverstone-ban és Hockenheimben pedig különösen balszerencsés volt. Kihangsúlyozta: Magyarországon végre megtörné a rossz sorozatot.

 

 



Szándéka már az időmérő első szakaszában hamuvá lett: csupán második körét teljesítette, amikor az autó kigyulladt. Számos alkatrész tönkrement, mivel az eset a Q1 legelején történt, Hamilton csak a 21. rajthelyet kaphatta volna meg, de hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a cserére szoruló elemek miatt csak a bokszutcából indulhat. Nico Rosberg eközben a trükkös - esős, majd száradó - körülmények ellenére is kihozta a maximumot a számára szerencsés helyzetből: újra begyűjtötte a pole-pozíciót.

 

Sebastian Vettel kis híján idén először az élén zárt, Valtteri Bottas biztosította be a harmadik rajthelyet Daniel Ricciardo és Fernando Alonso előtt. A Williams finnje meglepődött, a csapat ugyanis nem sok jóra számított a verseny előtt, gondolatban Bottas már Spában és Monzában járt. Hamilton mellett Kimi Raikkönen is a Q1-es kiesők sorát gazdagította, a Ferrari taktikai hibája miatt maradt le a továbbjutásról.

 

 

Nico Rosberg vezetett a rajt után, Valtteri Bottas megelőzte Vettelt. Eközben Hamilton sem maradt magányosan, ugyanos nem egyedül kellett a bokszutcából elindulnia: Kevin Magnussen, aki az időmérőn törte össze McLarenjét, illetve Danyiil Kvjat, aki a rajtrácson ragadt, szintén felsorakozott mellette. A vizes pályán Hamilton már a második kanyarban kicsúszott, és kis híján a falnak csapódott. Forró pillant volt: saját bevallása szerint végigfutott agyán, hogy máris véget érhet versenye.

 

De nem ért véget: hamarosan már a középmezőnyben tartott. A pálya száradni kezdett, a biztonsági autós fázis miatt pedig a mezőny a bokszba hajtott slick abroncsokért. Ekkor Rosberg több helyet veszített, és már csak Sebastian Vettel választotta el Hamiltontól. Az élen Daniel Ricciardo és a McLarenek álltak - de ők elbukták a versenyt, mivel köztes abroncsokat választottak, az eső azonban nem érkezett meg újra.

 

 

Sergio Perez a célegyenesben összetörte az autóját - egy hasonló megpördülést Vettel megúszott -, ami ismét jelentősen átformálta a verseny képét. Ricciardo kiállt friss abroncsokért, így Fernando Alonso vezetett Jean-Eric Vergne előtt. Lewis Hamilton ekkor már Nico Rosberg előtt haladt - mivel a csapat eggyel több kiállásos taktikát agyalt ki a német számára, megkérték a britet, hogy engedje maga elé. Ennek Hamilton nem tett eleget - a Mercedes rádióüzenete nem maradt visszhang nélkül.

 

Vergne királysága nem tartott sokáig, és a futam utolsó hányadára kialakult a sorrend: Fernando Alonso vezetett, mögötte Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo következett. Alonso elképesztő távra, több mint 30 körre vállalkozott lágy abroncsaival, Hamilton hasonlóan használt kemény gumikkal haladt, végül Ricciardo jött friss lágy abroncsaival. Elölről hátrafelé egyre gyorsabb versenyzők következtek - az utolsó tíz körben utol is érték egymást, és a szezon legizgalmasabb csatája következett.

 

 

Nico Rosberg közben végrehajtotta kiállását, így neki jutottak a legújabb, lágy gumik - a szabad pályán volt olyan kör, amikor három másodpercet dolgozott le az élen állókhoz képest. Daniel Ricciardo négy körrel a vége előtt meg tudta előzni Hamiltont, azután Fernando Alonso következett. A britnek nem sikerült áthámoznia magát a spanyolon, az ausztrálnak azonban igen, és a következő körben a DRS segítségével elment mellette.

 

Ricciardo, akárcsak Kanadában, az utolsó néhány forduló során messze elhúzott a riválisoktól, akikhez máris újból csatlakozott valaki, Nico Rosberg személyében. Ismét három versenyző feszült egymásnak, ismét a leghátsó volt a leggyorsabb, de előzésre Rosbergnek már nem jutott ideje - nem mintha nem próbálta volna meg.

 

 

Másodszor szólt az ausztrál himnusz Daniel Ricciardo tiszteletére, aki továbbra is az egyetlen maradt, aki a Mercedes pilótáin kívül nyerni tudott. Ahogy kanadai győzelmét, ezt a versenyt is a szezon egyik legjobbjaként emlegették. Fernando Alonso végre erős eredményt ért el a Ferrarival, Hamilton állhatott még dobogóra - a bokszutcából verte meg pole-ból rajtoló csapattársát.

 

A Felipe Massa mögött hatodikként beérő Kimi Raikkönen csapattársához hasonlóan idei legjobb eredményét érte el - Alonso a verseny előtt figyelmeztette őt, ideje lenne neki is szállítania. Sebastian Vettel ezúttal még a dobogóról sem nézhette csapattársa ünneplését, a megpördülést leszámítva sem futott sikeres versenyt, csak a hetedik lett. Valtteri Bottas közvetlenül mögüle indult, és ugyanott is ért célba.

 

A verseny után elkezdődött a megszokott nyári szünet: három teljes hét Forma-1-es események nélkül, ez a sorozat azonban hétvégén, a Belga Nagydíjon véget ér.

 

 

 

A Magyar Nagydíj végeredménye:

 

1. Daniel Ricciardo Red Bull-Renault 1:53:05.058
2. Fernando Alonso Ferrari +5.225
3. Lewis Hamilton Mercedes +5.857
4. Nico Rosberg Mercedes +6.361
5. Felipe Massa Williams-Mercedes +29.841
6. Kimi Raikkönen Ferrari +31.491
7. Sebastian Vettel Red Bull-Renault +40.964
8. Valtteri Bottas Williams-Mercedes +41.344
9. Jean-Eric Vergne Toro Rosso-Renault +58.527
10. Jenson Button McLaren-Mercedes +1:07.280
11. Adrian Sutil Sauber-Ferrari +1:08.169
12. Kevin Magnussen McLaren-Mercedes +1:18.465
13. Pastor Maldonado Lotus-Renault +1:24.024
14. Danyiil Kvjat Toro Rosso-Renault -1 kör
15. Jules Bianchi Marussia-Ferrari -1 kör
16. Max Chilton Marussia-Ferrari -1 kör
       
Kiesők    
       
  Esteban Gutierrez Sauber-Ferrari 33 kör
  Kamui Kobayashi Caterham-Renault 25 kör
  Sergio Perez Force India-Mercedes 23 kör
  Nico Hülkenberg Force India-Mercedes 15 kör
  Romain Grosjean Lotus-Renault 11 kör
  Marcus Ericsson Caterham-Renault 8 kör

 

 

A bajnokság állása

 

 
1. Nico Rosberg 202  
2. Lewis Hamilton 191  
3. Daniel Ricciardo 131  
4. Fernando Alonso 115  
5. Valtteri Bottas 95  
6. Sebastian Vettel 88  
7. Nico Hülkenberg 69  
8. Jenson Button 60  
9. Felipe Massa 40  
10. Kevin Magnussen 37  
11. Sergio Perez 29  
12. Kimi Raikkönen 27  
13. Jean-Eric Vergne 11  
14. Romain Grosjean 8  
15. Danyiil Kvjat 6  
16. Jules Bianchi 2  
17. Adrian Sutil 0  
18. Marcus Ericsson 0  
19. Pastor Maldonado 0  
20. Esteban Gutierrez 0  
21. Max Chilton 0  
22. Kamui Kobayashi 0

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: