DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Boullier: Véget ért a McLaren hanyatlása

A McLaren csapatának vezetését az év elején átvevő Eric Boullier úgy érzi, sikerült kihúzni az istállót a lefelé tartó spirálból.

A McLaren szurkolói az idei év elején hullámvasúton érezhették magukat: a tavaly történelmi mélypontokat ostromló wokingi csapat idén (Daniel Ricciardo kizárása után kettős) dobogóval kezdte az évet, s úgy tűnt, harcban lehetnek a bajnoki dobogóért. Ezt követően viszont alaposan visszaesett a csapat teljesítménye, alig jártak előrébb, mint tavaly (ha egyáltalán előrébb jártak), s alighanem ennek az eredménytelenségnek köszönhető az is, hogy a pilóták helye is látszólag veszélybe került - a sajtóhírek szerint mindenképp.



 

Hogy mi lesz Magnussen és Button sorsa, még nem tudni, a csapat vezérállását az év elején átvevő Eric Boullier abban viszont biztos, hogy a csapat formájának romlása véget ért: "Határozottan véget ért a hanyatlásunk, az elmúlt pár hónapban visszataláltunk a helyes útra. Mindig nehéz egy lefelé tartó spirálból kijönni, de most úgy tűnik, hogy sikerült" - nyilatkozta a francia csapatvezető az Autosportnak.



 



 



 

"Tudjuk, hogy időbe telik, mire visszatérünk az élre. Realistának kell lennünk, de most legalább úgy tűnik, hogy felfelé tartunk. Úgy gondolom, hogy az év végére a munka 95 százalékát elvégezzük, és megalapozzuk a McLaren következő tíz évét" - folytatta optimistán a Lotus korábbi vezére, aki azt is hangsúlyozta, hogy a csapat felismerte, hogy rossz irányba haladnak a dolgok, ami sokkal könnyebbé tette a problémák orvosolását:



 

"Tudták, hogy valami elromlott, s a legtöbben nyitottak voltak a változásokra, örömmel fogadták azokat. Úgy érzem, hogy kezdik elfogadni a változást, kezdenek újra motiváltak lenni. Azt várom, hogy a csapat jövőre sokkal erősebb legyen, jó lenne, ha azonnal teljesíteni tudnánk."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: