DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hamiltonnak jól jöhet a FRIC betiltása

Lewis Hamilton úgy érzi, hogy a FRIC felfüggesztés betiltása előnyös lehet számára csapattársa, Nico Rosberg ellen folytatott harcban.

A brit pilóta köztudottan nehezebb, mint Rosberg és még a szezon előtt is diétázásra szorult, így sokkal kevesebb ellensúlyt lehet autójába tenni. A FRIC eltávolításával azonban a Mercedes néhány kilogrammal könnyebb lett.

Hamilton szerint ez lehetőséget biztosít arra, hogy visszaszerezze azt az izomzatot, amelytől a tél során megszabadult és így a nyári szünet után sokkal erősebben térhet vissza.

"A nyár jó lesz a feltöltődésre és az erőnlét rendbehozatalára. Nagyon, nagyon könnyű vagyok, de most az autó is könnyebb lett, így néhány kilót felszedhetek a nyáron. Ez izom lesz és nem zsír, így fizikálisan és mentálisan is erősebben folytathatom a szezont."




2008 világbajnoka bízik mentális képességében, amelynek köszönhetően több megbízhatósági probléma után Németországban és Magyarországon is jól tudott teljesíteni.

"Láttam néhány pletykát arról, hogy nyomás alatt voltam, de azt hiszem, sikerült megmutatni, hogy nem és azt is, hogy továbbra is harcolok."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: