DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hamilton: A szokásos szabályokat nem alkalmaztuk

Lewis Hamilton úgy érzi, a Mercedesen belüli szokásos szabályokat nem alkalmazták a Magyar Nagydíj során.

Miközben a Mercedes közölte, pilótái szabadon versenyezhetnek, a csapat arra kérte Hamiltont, engedje el csapattársát, Nico Rosberget, segítve ezzel a német pilóta stratégiáját. Hamilton azonban nem adta fel pozícióját és végül a futamot a világbajnokságot vezető pilóta előtt fejezte be. Miközben elmondta, elégedett a Mercedes eddigi hozzáállásával, Hamilton úgy érzi, nem ez volt a megfelelő alkalom a csapatutasítás alkalmazására.

"A csapat a helyzetet nagyon jól kezelte" - mondta el Hamilton. "Vasárnap nem hiszem, hogy bármilyen szabályt kellett volna alkalmazni. Talán más versenyen van erre szükség. Emélkszem, tavaly versenyeztük egymás ellen, talán a Nürburgringen és Nico csúszott visszafelé, nekem rossz versenyem volt, de sikerült felzárkóznom és lehetőség volt több pontot szerezni a csapatnak. De Magyarországon ez nem így történt, mindketten harcoltunk és a bajnoki címért küzdünk. Így hálás vagyok, hogy megtarthattam ezeket az értékes pontokat."




Hamilton szerint a csapaton belüli helyzet nem fog elromlani, ahogyan közte és Rosberg közötti viszony sem.

"Nem hiszem, hoygy ez változtat a helyzeten. Biztos vagyok benne, megbeszéljük ezt és továbblépünk rajta. Abban a pillanatban próbáltam mérlegelni, mert a harmadik voltam és úgy gondoltam, ez az én versenyem, nem tudom, miért kellene elengednem őt. Talán másképpen gondolkoztam volna, ha én a nyolcadik helyen állok, ő pedig az első helyért harcol, de nem így volt. Nehéz ezt megérteni, de biztos vagyok benne, a csapatnak megfelelő oka volt így dönteni."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: