DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

McNish: A Vettel-Alonso csata a csúcs

Az egykori Formula-1-es pilóta, a BBC szakértője, Allan McNish a Silverstone-ban óriási csatát vívó Sebastian Vettelt és Fernando Alonsót méltatta, akik megmutatták, miért szereztek összesen hat világbajnoki címet.

A BBC állandó szakértője, az egykori F1-es, s igazi Le Mans-legendának számító skót Allan McNish silverstone-i elemzésében természetesen kiemelt figyelmet fordított Fernando Alonso és Sebastian Vettel fantasztikus párharcának: "Nem sokszor láthatunk ilyen nagyszerű versenyzést. Fantasztikus volt, nem csak azért, mert 14 körön át tartó kerék a kerék elleni küzdelmet láthattunk, hanem azért is, mert a két világbajnoknak igazán meg kellett dolgoznia a pénzéért."



 



 

"A párharc akkor kezdődött, amikor Alonso a Copse-ban kívülről előzte meg Vettelt, amikor a német épp elé tért vissza második kiállásáról. Valószínűleg ez volt a legmerészebb manőver, amit láttam azóta, hogy Mark Webber megelőzte Alonsót az Eau Rouge-ban a 2011-es Belga Nagydíjon. A Copse-kanyart 180 mérföldes sebesség körül veszik be, ezt egyedül is különleges teljesíteni. Vakon megyünk át ezen a jobboson, a szél befolyásolja az autót."



 

"Úgyhogy egyedül is nehéz jól teljesíteni, nagyon koncentrálni kell. És most képzeljük el, hogy itt megyünk el kívülről valaki mellett, aki határozottan nem szeretné ezt! Vettel jobbra tartotta az orrát az utolsó pillanatig, egészen amíg el nem kezdtek fordulni. Alonso viszont a gázon tartotta a lábát, megcsinálta a kanyart, a kijáraton pedig a vonalon belül tartotta az autóját. Ez a manőver eltökéltségről árulkodott: Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy mi fog történni, most előzni fogok!



 

"Meglepődtem, hogy sikerült megcsinálnia. Tipikus Alonso: csalódást keltő 19. hely az időmérőn, majd bármi áron jó helyre hozza be a Ferrarit. Jó példája volt ez annak, hogy valószínűleg miért ő még mindig a legjobb versenyző a világon mindent egybevetve. A csata egy másik remek előzéssel ért véget, ismét a Copse-ban, ezúttal Vettel előzte meg Alonsót, nem kívül, hanem belül."



 



 

"Alonso kicsit szélesre vette a Luffield-kanyart, hogy a lehető leggyorsabban gyorsíthasson ki, de Vettel betette az orrát belülre, miután egy kicsit a gázra lépett ott, ahol egyébként nem szokott. Ez meglepte Alonsót, aki szorította lefelé, de Vettel állt a gázon, ami kellő lendületet adott a Red Bullnak ahhoz, hogy mellette maradjon a Copse felé haladva. Vettel Alonso felé húzott, a spanyol pedig őfelé, mindkettő próbálta megfélemlíteni a másikat, de kellő ésszel, tapasztalattal, tudással ahhoz, hogy visszavegyenek, amikor kellett. Briliáns versenyzés volt mindkettejük részéről, különösen azt követően, hogy mennyit panaszkodtak egymásra a rádióban."



 

"Mindketten szeretnek versenyezni, élvezték a párharcot. Persze Vettel örülhetett jobban az eredménynek, Alonso pedig méltóságteljesen viselte a vereséget. Egészen a határon voltak, de elég helyet hagytak egymásnak, nem ütköztek össze, amihez kölcsönös tiszteletre volt szükség. Nem véletlen, hogy ketten együtt hat világbajnoki címet szereztek. Mindketten elég okosak ahhoz, hogy védekezzenek, támadjanak, kihozzák a legtöbbet az autóból, figyeljenek az üzemanyagra és a stratégiára, és ezzel együtt is a határon autózzanak. Fantasztikus volt, a legtöbb, amit az F1 adhat."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: