DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Button: Világbajnokként csak a győzelem fogadható el

Jenson Button úgy érzi, csak idő kérdése, mikor tér vissza a csúcsra a McLaren, amire jó bizonyíték silverstone-i negyedik helye is.

A McLaren tavaly története egyik legrosszabb szezonját teljesítette, de idén sem lett sokkal jobb a helyzet, hiszen az idénynyitó óta nem állhatott dobogóra a wokingiak egyik versenyzője sem, és az istálló csak a hatodik helyen áll az összetettben, a négy Mercedes-motorral versenyző csapat közül leghátrébb. Melbourne-t leszámítva a múlt heti Brit Nagydíjon érte el legjobb helyezését a McLaren, ahol Jenson Button a negyedik helyen végzett. A brit pilóta úgy érzi, ez a szereplés annak bizonyítéka, hogy a McLaren képes lehet megfordítani a szerencséjét.



 

"Hogy őszinte legyek, ez egy kemény év, nagyon kemény" - nyilatkozta Button a Talksportnak. "Nem vagyunk ott, ahol lenni szoktunk: az élmezőnyben. A McLaren ahhoz szokott hozzá, hogy az első helyekért harcol a többi élcsapattal, idén viszont nincs így, bár egyre erősebbek leszünk, ahogy azt a Brit Nagydíjon is láthattuk. Miénk a legjobb motor, Mercedes-motorral versenyzünk, szóval ez nem lehet kifogás. Egyszerűen nem építettünk elég jó autót ahhoz, hogy a győzelemért harcoljunk az idei évben."



 



 

"Keményen dolgozunk, sokat fejlesztettünk idén, személyi változások is voltak, a csapatunk pedig erős, szóval előbb-utóbb újra nyerni fogunk, csak idő kérdése" - folytatta Button. "Nagyon frusztrál a dolog, mivel ha korábban már futamokat, sőt egy világbajnoki címet is nyernél, semmilyen más eredmény nem elég jó. De jó úton vagyunk, ez a legfontosabb" - mondta Button, akit arról is megkérdeztek, hogy szerinte volt csapattársa, Lewis Hamilton vagy Nico Rosberg nyeri meg a világbajnoki címet:



 

"Nehéz kérdés, az emberek azt mondják, hogy Lewis gyorsabb, Nico viszont intelligensebb. Nem tudom... Azt viszont tudom, Lewis milyen gyors, és azt is, hogy ha fejben rendben van, akkor verhetetlen lesz."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: