DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Már most kapkodnak a 2015-ös silverstone-i jegyek után

A Brit Nagydíj szervezői nagy sikerként értékelik az idei futamot, amit az is jól mutat, hogy már most nagy az igény a jövő évi futam jegyeire.

Silverstone a pálya történetének harmadik legnagyobb nézettségét ünnepelhette a hazai győzelemmel záruló idei futamon, így alaptalannak bizonyultak azok az aggodalmak, hogy a megváltozott Formula-1 kevesebb nézőt vonz majd. Az érdeklődés a jövő évi futam után is nagyobb, mint korábban, jelenleg 7 százalékkal több jegyet adtak el a 2015-ös futamra, mint az ideire a tavalyi év ugyanezen szakaszában. Richard Phillips, a pálya ügyvezető igazgatója szerint a nagy érdeklődés részint a sikeres idei futamra vezethető vissza, részint pedig az Early Bird (kb. "Első Fecske") című programra, mely a korai vásárlóknak 36 font, azaz több mint 10 ezer forint kedvezményt biztosít.



 



 

"Az idei Brit Nagydíj nagy siker volt, aminek a hatása már most látszik a 2015-ös jegyeladásokon" - nyilatkozta Phillips. "A csütörtöki ingyenes bokszutca-látogatás, a Kaiser Chiefs-koncert és a történelmi autók parádéja valódi fesztivállá varázsolta a négynapos hévégét, Lewis hazai győzelménél pedig nem is lehetett volna jobban megünnepelni az ötvenedik silverstone-i futamot."



 

"A rajongók visszajelzései nagyon pozitívak, és az eladási mutatókkal is nagyon elégedett vagyok. A következő évi eladások még sosem voltak ilyen jók egy futamon, mint most, a rajongók valóban kihasználják az Early Bird ajánlatot, az eladási mutatók hét százalékkal magasabbak, mint tavaly ilyenkor. Célunk, hogy az esemény évről évre nagyobb és jobb legyen, már most buzgón szervezzük a következő négynapos fesztivált 2015-re."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: