DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Ahol Hamilton és Federer karrierje találkozik - Brit statisztikák

Milyen összefüggés van Lewis Hamilton silverstone-i győzelmei és a teniszcsillag Roger Federer Grand Slam döntői között? Mikor nyerte meg valaki utoljára olyan nagy fölénnyel az időmérőt, mint most Nico Rosberg? És mikor fordult elő legutóbb, hogy a rajtrács első öt helyezettjének egyike sem ünnepelhetett a dobogón?

 

Lewis Hamilton pályafutása 27. győzelmét szerezte, amivel az örökranglista 7. helyén beérte honfitársát, Jackie Stewartot. Már csak egy brit pilóta áll előtte, Nigel Mansell a maga 31 sikerével, de akár őt is befoghatja már idén.

 

A Mercedes pilótája másodszor diadalmaskodott hazai pályáján, 2008-ban ezt még a McLarennel tette meg. Ez a két győzelme azonban két szempontból is kiemelkedik a többi közül.

 

Egyrészt sehol nem nyert még nagyobb fölénnyel, mint Silverstone-ban. Míg most 30,1, addig hat évvel ezelőtt 68,6 másodperces előnnyel ért célba a második helyezett előtt.

 

Másrészt pedig legrosszabb rajthelyről történő győzelmeit is itt szerezte. Most a 6., 2008-ban pedig a 4. helyről tört az élre (ezen kívül még egyszer, a 2009-es Magyar GP-n lett még első a negyedik helyről).

 

Ráadásul 1978 óta nem nyerték meg ilyen alacsony rajthelyről a Brit Nagydíjat - akkor a győztes Carlos Reutemann a 8. pozícióból indult, bár a versenyt abban az évben Brands Hatch-ben rendezték. Silverstone-ban Emerson Fittipaldi tudott 1975-ben a 7. helyről nyerni.

 



De még egy érdekes hasonlóság van Hamilton két hazai győzelme között. Mindkettő július 6-án született, ráadásul ugyanazon a napon, amikor a wimbledoni Grand Slam tenisztorna döntőjében Roger Federer egy ötszettes drámai mérkőzésen vereséget szenvedett - 2008-ban Rafael Nadal, most pedig Novak Djokovic volt az ellenfele.

 

Hamilton azonban négy egymást követő időmérőn kapott ki a csapattársától, ilyen rossz sorozatban pedig még soha nem volt része.

 

Jenson Buttonnak már nem sikerült ilyen jól a Brit Nagydíj - ezúttal sem. A brit 15. nekifutásra még mindig nem tudott dobogós helyet szerezni hazai közönsége előtt, 2004 és 2010 után most ismét 4. lett. Bár hajszálra volt a pódiumtól, hiszen talán már csak egy körre lett volna szüksége ahhoz, hogy megelőzze a gumijaival szenvedő Daniel Ricciardót, de mégsem most került a legközelebb a harmadik helyhez. A dobogótól való lemaradása a célban ezúttal 896 ezred volt, míg 2010-ben Nico Rosberg Mercedesét csak 679 ezreddel követte.

 

Valtteri Bottas második F1-es dobogóját szerezte, ezáltal 2005 óta először fordult elő, hogy két egymást követő futamon is dobogón végzett egy Williams.

 

Felipe Massa 200. F1-es rajtját teljesítette - korai kiesése miatt viszont feledhető volt számára ez a jubileumi alkalom. Nem úgy 100. versenye, amelyen 2008-ban Belgiumban Hamilton kizárása után megörökölte a futamgyőzelmet.

 

Nico Rosberg dobogós sorozata megszakadt nyolc után, kiesésének köszönhetően pedig már csak Fernando Alonso és Nico Hülkenberg mondhatja el magáról, hogy minden idei futamon pontot szerzett - és már csak Alonso teljesítette a szezon összes körét.

 

A Mercedes német pilótája mindazonáltal 8. pole-pozícióját szerezte, mégpedig az 1997-es Ausztrál Nagydíj óta a legnagyobb különbséggel a második helyezetthez képest. Most Rosberg 1,620 másodpercet vert Sebastian Vettelre, 17 évvel ezelőtt Melbourne-ben pedig Jacques Villeneuve volt 1,754 másodperccel gyorsabb csapattársánál, Heinz-Harald Frentzennél - és akkor még eső sem kellett hozzá!

 

Kimi Raikkönen a Ferrari idei első befejezetlen futamát jegyezte, így az olasz istálló az idén teljesített versenytáv tekintetében visszacsúszott a McLaren mögé. A finn pedig pályafutása 8. elsőkörös kiesését  könyvelhette el, amivel csúcstartó a jelenlegi mezőnyben. Legutóbb ilyen korai búcsút tavaly Abu Dhabiban ejtett meg.

 

Sergio Perez egy újabb 11. helyezést gyűjtött be a célban, immár a 14-et pályafutása során. Ezzel beérte Olivier Panist és Giancarlo Fisichellat - senkit nem intettek le ennél több alkalommal a 11. pozícióban F1-es futamok végén. Perez esetében ez azért is különleges, mert még mindig csak 64 nagydíjrajt van a háta mögött, azaz eddig majdnem minden negyediken 11. lett.

 

Adrian Sutil a legutóbbi három versenyt egyaránt a 13. pozícióban zárta.

 

A 2013-as Bahreini Nagydíj óta először jutott be mindkét Force India a Q3-ba az időmérőn. Hülkenberg és Perez pedig mindketten most először rajtoltak a legjobb tíz közül Silverstone-ban.

 

Jules Bianchi és Max Chilton eközben önmaguk és az egész Marussia/Virgin eddigi legjobb időmérőjét futották, hiszen előbbi a 12., utóbbi a 13. helyre kvalifikált, bár a britet végül hátrasorolták váltócsere miatt. A páros egyszer már tavaly is túl tudott jutni a Q1-en, akkor Spában a 15. és 16. hely lett az övéjük.

 

A tavalyi Indiai Nagydíj, azaz 12 futam után először fordult elő, hogy az első három helyezett három különböző csapatot képvisel - ez különösen hosszú sorozatnak számít, ebben az évezredben még csak egyszer volt ilyen, 2002 vége és 2003 első futama között.

 

Az is ritkán fordul elő, hogy a rajtrács első három helyezettje közül végül senki nem állhat fel a dobogóra, de most ez a jelenség még extrémebb méreteket öltött: az első öt helyről rajtoló egyike sem locsolhatta a pezsgőt, hiszen azt Hamilton (6. rajthely), Bottas (14.) és Ricciardo (8.) tehették meg. Ilyenre legutóbb a kaotikus 1999-es Európa Nagydíjon volt példa, ahol egy valószínűtlen trió, Johnny Herbert (14. rajthely), Jarno Trulli (10.) és Rubens Barrichello (15.) ünnepelhetett.

 

A 2000-es Monacói Nagydíj óta nem volt rá példa, hogy egy versenyt még az első kör teljesítése előtt piros zászlóval leállítottak volna.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: