DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Boullier: A pánik miatt szenved a McLaren

Az évet remekül kezdő, ám pocsékul folytató McLarennél egyelőre nincs ok a pánikra - ez a sportigazgató, Eric Boullier véleménye.

A wokingi csapat kettős dobogóval kezdte az évet, ebből Malajziára már csak kettős pontszerzés "maradt", majd jött Bahrein, ahonnan kettős kieséssel távozott a McLaren, Kínában pedig még ennél is rosszabbul jártak, hiszen bár mindketten célba értek, pontot egyikük sem szerzett, ráadásul a futamgyőztes Lewis Hamiltontól Magnussen és Button is kört kapott.



 



 

A PA Sportnak nyilatkozó Eric Boullier persze igyekezett mindenkit megnyugtatni afelől, hogy semmi ok a pánikra: "Egyértelmű, hogy ez rossz, fáj, hogy nem szereztünk pontot. A tavalyi évet követően az volt az egyik veszély, hogy pánikba esünk, amitől csak még rosszabbak lesznek a dolgok. Ezért kell egy lépést hátralépnünk, és azt mondani, hogy "™semmi pánik"™. A McLaren épp annyi versenyt nyert eddig idén, mint a Ferrari"

 

"Két éve a csapat még futamokat nyert, szóval semmi ok a pánikra. Ugyanis az autó nem azért nem működik, mert elveszítettél egy, két, hat, vagy tíz srácot, sokkal inkább a pánik miatt. Néha magadba kell nézned, és végiggondolni, hogy a többiek talán okosabban csinálják a dolgokat. Ahogy minden szakmában, itt is figyelned kell a riválisaidra, meg kell próbálnod tartani velük a lépést."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: