DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A McLaren hamarosan nagyot ugrik előre leszorítóerő terén

Eric Boullier versenyigazgató elárulta az Autosportnak, nem aggódik a csapat helyzete miatt, mivel a főhadiszálláson sikerült jelentős előrelépéseket tenni.

A Kínai Nagydíjon mindkét autó a pontszerzést érő első tíz pozíción kívül végzett, így égetően szükségessé vált mindenféle újítás, amely növelhetné az MP4-29 tempóját. Boullier állítása szerint viszont a fejlesztések már elkészültek, ám az alkatrészek legyártása és leszállítása miatt több versenybe telhet, mire felkerülnek Jenson Button és Kevin Magnussen autóira.

 

A francia szakember abban is biztos, hogy a fejlesztésekkel a McLaren képes lesz felzárkózni a Mercedes mögött harcoló csapatokhoz. "Száz százalékosan biztos vagyok benne, a gyárban ugyanis már tudjuk, mi fog történni a következő három vagy négy versenyen. Nagyon eredményes mértékben haladunk az újdonságokkal, az elmúlt pár hét üteme rendkívül jó volt" - mondta Boullier.

 



"Remélhetőleg mi is megkapjuk őket előbb vagy utóbb. A szélcsatornában már sikerült nagyobb teljesítményt kinyerni. A gyárban tehát minden jól megy, a kérdés már csak az, mikor készül el minden és mikor szállítjuk le őket." A francia optimistán hozzátette: "Két évvel ezelőtt a csapat versenyeket nyert, ezért nincs ok a pánikra."

 

Az Autosport forrásai szerint az utóbbi hetekben Wokingban elért leszorítóerő nagyobb, mint amit a téli tesztelések alatt bármikor produkált a McLaren, emiatt ennyire bizakodók a csapattagok, mivel rövid idő kérdése, és az alakulat újra eléri azt a szintet, ami az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon dupla dobogós helyet eredményezett.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: