DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Lauda: A McLaren érzi Whitmarsh hiányát

A Mercedes GP elnöke, a háromszoros osztrák Formula-1-es világbajnok, Niki Lauda szerint a McLaren jelenlegi problémáinak egy részét Martin Whitmarsh menesztése okozza.

Két hete Bahreinben sebességváltó hiba miatt a McLaren csapat mindkét pilótája, Jenason Button és Kevin Magnussen is kiesett a versenyből. Akkor azonban Button még úgy nyilatkozott, hogy a McLarennél csak egy gyorsabb autó a Mercedes GP van a mezőnyben. Két héttel később a Kínai Nagydíjon azonban a McLaren pilótái már a pontszerző helyekért sem tudtak harcolni.



 

A McLaren istálló új vezetője Eric Boullier ezt követően el is ismerte, hogy bizony mindkét pilótájuk csalódott volt. "De én megígérem, hogy (nemsokára) ha megnézzük az adatokat, akkor láthatjuk majd, hogy a McLaren visszajön" - nyilatkozta Boullier a Mirrornak.



 



 

Lauda szerint a 2013-as nehéz szezon után most a McLaren más okok miatt, a csapat vezetésének az átalakítása miatt szenved. "Azt kell, hogy mondjuk a McLaren tavaly sem volt egy top autó" - nyilatkozta Lauda. "Így nem csak a tavalyi rossz teljesítmény okait kellett megoldani, hanem az új szabályoknak is meg kellett felelniük. Ha ehhez új összetevőket keversz, akkor szerencsés lehetsz. De a McLarennél nagy változások történtek, Martin Whitmarsh távozásával és Ron Dennis visszatérésével, és ezekhez a változásokhoz idő kell. Ez nem történik meg egy éjszaka alatt."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: