DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A Red Bull a McLaren mérnökét alkalmazza?

Jogi vita van kialakulóban két élcsapat, a McLaren és a Red Bull között, miután utóbbi bejelentette, hogy Dan Fallows veszi át gyárukban az aero-részleg vezetését. A wokingiak szerint azonban az említett szakember velük áll szerződésben.

Fallows kinevezését a Red Bullnál az indokolta, hogy tavaly a McLaren már megszerezte tőlük Peter Prodromout, aki éveken keresztül az osztrákok aerodinamikai vezetője volt. Ő a szezon végén fog hivatalosan kezdeni Wokingban, az átmenet idejére pedig fizetett szabadságát tölti korábbi munkaadójánál.

 

A gond csak az, hogy egy januári bejelentés szerint a McLaren nem csak Prodromout, hanem Fallowst is leigazolta a Red Bulltól, ezért a csapat értetlenül áll azon tény előtt, hogy jövendőbeli szakemberük a riválisuknál kapott előléptetést.



"Dan Fallowst jogilag szerződés köti a McLarenhez. Az ügy jelenleg már az ügyvédeink kezében van" - mondta a wokingiak szóvivője a helyzetre reagálva.

 

A McLaren az elmúlt hónapokban több vezető pozícióban is személyi változásokat tett, amit részben a tavalyi kiábrándító szezonjuk, részben pedig a Honda jövő évi érzekése és az ezzel járó új kihívások tettek indokolttá.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: