DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A McLaren mégsem Vandoorne-nal tesztel

Az előzetes tervekkel ellentétben nem ígéretes tesztpilótáját ülteti autóba a bahreini teszten a McLaren, a munkát ehelyett mindkét nap Kevin Magnussen látja el a sivatagi pályán.

A wokingi csapat a korábban közölt tervei szerint kedden a kötelékükben hosszú ideje tesztpilótai szolgálatot teljesítő Oliver Turvey-vel, szerdán pedig a GP2-es debütáló futamát megnyerő, nagy tehetségnek tartott Stoffel Vandoorne-nal tesztelt volna, ám hétfő este megváltoztatta a felállást.

 

Vandoorne első alkalommal ülhetett volna F1-es autóba, ám a McLarennél mégis úgy döntöttek, hasznosabb lenne a csapat számára, ha mindkét nap egy versenypilóta végezné el a munkát a Kínai Nagydíj előtt. Noha Jenson Button is készen állt volna a beugrásra, végül az istállónál úgy határoztak, hogy kizárólag az újonc Kevin Magnussen teljesít majd szolgálatot Bahreinben.

 

A bahreini tesztbeosztás tehát a következőképpen alakul:

 

# KEDD SZERDA
Red Bull Daniel Ricciardo Daniel Ricciardo
Mercedes Nico Rosberg Lewis Hamilton
Ferrari Fernando Alonso Fernando Alonso
Lotus Pastor Maldonado Romain Grosjean
McLaren Kevin Magnussen Kevin Magnussen
Force India Nico Hulkenberg Sergio Perez
Sauber Sergey Sirotkin Giedo van der Garde
Toro Rosso Danyiil Kvjat Jean-Eric Vergne
Williams Valtteri Bottas Felipe Nasr
Marussia Max Chilton Jules Bianchi
Caterham Robin Frijns Marcus Ericsson

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: