DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Dennis szerint az elégedetlen Ferrari csak magát mentené

A mezőny csapatainak nagy része egyetért azzal, hogy a technológiai fejlődés miatt szükséges volt az új szabályok bevezetése, még ha kezdetben sokaknak nehezen is megy az átállás. Ám vannak olyanok is, akik elégedetlenek a sport jelenlegi állapotával - de Ron Dennis szerint ők csak a saját érdeküket nézve kritizálják az új előírásokat.

Luca di Montezemolo a Bahreini Nagydíj hétvégéje során kelt ki kissé magából, amikor kijelentette, hogy az üzemanyaggal való spórolás szerinte nem a Formula-1-hez méltó jelenség, amelynek a határok állandó feszegetéséről kellene szólnia. A Ferrari elnöke nem titkolta, hogy emiatt minél előbb változtatni szeretne a szabályok egyes pontjain.

 

A McLaren ügyvezetője, Ron Dennis azonban mindenképpen szükségesnek tartja a sport által felvett új irányvonalat, és nyilatkozatában kissé oda is szúrt a Ferrarinak.

 

"Egyszerű tény, hogy olyan világban élünk, amelynek bizonyos erőforrásai lassan kimerülnek, a környezetünk pedig veszélyben van. Igen, mi a Formula-1 vagyunk, amely a motorsportok csúcsa, ám ez egyúttal azzal is jár, hogy a technológiában is az élen kell járnunk" - mondta a SkySportnak.



"A csapatok és a motorgyártók pedig megfeleltek az új kihívásoknak, hiszen az eddiginél lényegesen kevesebb üzemanyaggal tudjuk teljesíteni a versenyeket, és hibrid rendszereket fejlesztünk a következő generációk számára. Az ERS rendszer rendkívül összetett, és a bele fektetett rengeteg munka egyelőre eltussolja azt a tényt, hogy ebben van a jövő."

 

"Egyes csapatok a gyenge teljesítményük miatt csak nagyon rövid távon gondolkodnak, és képesek lennének bármilyen eszközt bevetni, hogy elrejtsék a hiányosságaikat. Mi sem vagyunk egyelőre a legjobbak a mezőnyben, de tisztában vagyunk az előttünk álló kihívással."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: