DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Biztató jel: egyre sikeresebb a Brit Nagydíj

Annak ellenére, hogy egyes országokban komoly gondokat okoz az alacsony nézőszám, Silverstone a jelek szerint 2014-ben ismét teltházas versenyt rendezhet.

A Formula-1 egyes országokban mutatott csökkenő népszerűsége és Sebastian Vettel dominanciája nem vette el a britek kedvét a versenyre járástól, vagy legalábbis a roppant izgalmas 2013-as verseny és a jövőre bevezetendő új szabályok csigázták fel a nézők érdeklődését, mindenesetre az előzetes jegyeladások kiemelkedően jók az idei évben.



A pálya ügyvezető igazgatója, Richard Phillips az F1 Timesnak elmondta, hogy több népszerű lelátóra szinte már az összes jegy elfogyott: "Az idei Brit Nagydíj fantasztikus látványosság volt, s amit a szurkolók tapasztaltak, arra vezette őket, hogy korán elkezdjenek érdeklődni a jövő évi futam iránt, nagyon ígéretesek az eladási mutatók. Idén majd 50 százalékkal több jegy fogyott, mint egy évvel korábban, a legjobb lelátók nagy részére pedig szinte teljesen elfogytak a jegyet."

Phillips hangsúlyozta, hogy a pálya számos részére még lehet jegyet kapni, de hozzátette, hogy érdemes sietni, ha valaki nem akar a jövő évi showról lemaradni: "A következő évben jelentősen változnak a szabályok a Formula-1-ben, az új autókat nulláról kell tervezni. A turbómotorok extra erejével együtt igazi drámát és izgalmat várunk itt, Silverstone-ban."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: