Fernando Alonso a 11. helyről indulva győzelmet aratott hazai versenyén, a valenciai Európa Nagydíjon.
Az eredménynek köszönhetően a Ferrari pilótája az első olyan győztes a 2012-es szezonban, aki duplázni tudott, a spanyol versenyző eredményének köszönhetően a világbajnokság élére állt.
Alonso győzelmében nagy szerepet játszott, hogy Sebastian Vettel miután a futam első felében dominált, műszaki hiba miatt feladni kényszerült a versenyt, Lewis Hamilton Pastor Maldonadóval vívott a harmadik helyért, amikor ütköztek és a brit pilóta feladni kényszerült a versenyt.
A Lotus pilótájának, Romain Grosjeannak is esélye volt a győzelemre, amikor Alonsót üldözte, de a generátor meghibásodása miatt feladni kényszerült a versenyt. A francia pilóta csapattársa, Kimi Räikkönen a második helyen zárt, miután az utolsó körökben megelőzte Hamiltont, aki később ütközött Maldonadóval. Ennek köszönhetően Michael Schumacher visszatérése után első alkalommal a dobogó harmadik fokára állhatott fel a Mercedesszel. A negyedik helyen a 19. helyről induló Mark Webber végzett.
Vettel jól rajtolt, néhány kanyar elteltével már nagy előnyre tett szert. A német pilóta mellől induló Hamilton lassan tudta csak megkezdeni a versenyt, több támadást kellett visszavernie, miután megtartotta második helyét Grosjean, Kamui Kobayashi, Maldonado, Räikkönen, Nico Hülkenberg és a gyorsan rajtoló Alonso előtt.
Az első etap során Alonso megelőzte Hülkenberget és Räikkönent követve megelőzte Maldonadót, majd egy körrel hosszabb első etapot teljesítve a kerékcserék során Räikkönen és Kobayashi elé került.
Ez a csoport utolérte a kerékcserét még nem teljesítő autókat, Alonso sokkal keményebben előzött, mint riválisai.
Fél távnál Vettel előnye 20 másodperc volt Grosjeannal szemben, aki a 10. körben előzte meg Hamiltont és 10 másodperces előnyt tudott kiautózni a McLaren pilótájával szemben.
Amikor a biztonsági autót beküldték a pályára Vergne és Kovalainen ütközése miatt, a legtöbb pilóta teljesítette második és egyben utolsó kerékcseréjét. Hamilton cseréje nagyon lassú volt, így Alonso meg tudta szerezni a harmadik helyet és a spanyol pilóta ezt követően az újraindulás után megelőzte Grosjeant az első kanyar előtt.
Néhány pillanattal később a második hely már az elsőt érte, Vettel Red Bullja lelassult és a világbajnok kiállni kényszerült.
Grosjean nyomás alatt tudta tartani Alonsót és úgy tűnt, még a győzelemre is esélye lesz, de 17 körrel a leintés előtt a Lotusban meghibásodott a generátor.
Ezt követően Alonso tiszta pályán autózhatott és 2012-ben első pilótaként tudott két futamot megnyerni, eredményének köszönhetően visszavette az egyéni pontverseny első helyét.
Hamilton az utolsó két körig tudta tartani a második helyet, ekkor abroncsai elkoptak. Räikkönen hosszú harc után megelőzte őt, de amikor Maldonado ugyanezt próbálta megtenni, a páros ütközött, a McLaren a gumifalba kötött ki, a Williamsen az első vezetőszárny tört el.
Így Schumacher ölébe pottyant a harmadik hely, először állhatott dobogóra Formula-1-es visszatérése óta, miután meg tudta tartani helyezését Webberrel szemben, aki a 19. helyről kezdte a versenyt.
A futam utolsó köreiben Schumacher és Webber megelőzte a Force Indiákat, Nico Rosberg az utolsó körben tudott Hülkenberg és di Resta közé beékelődni, a hatodik helyre.
Jenson Button a nyolcadik helyen zárt a McLarennel, megelőzve Sergio Perezt és Maldonadót.
A másik Ferrarival Felipe Massa Kobayashival ütközött a verseny során és csak a 16. helyen ért célba. A japán pilóta feladni kényszerült a versenyt.
Úgy tűnt, a Caterham megszerezheti első pontjait, erős sebességének és az élen történt kieséseknek köszönhetően Vitalij Petrov a 10. helyen haladt, ám az orosz pilóta visszaesett, majd ütközött Ricciardo Toro Rossójával.
A 2012-es világbajnokság kilencedik futamát, a Brit Nagydíjat július 7-én rendezik Silverstone-ban.
| 1. |
Fernando Alonso |
spanyol |
Ferrari |
1:44:16.649 |
| 2. |
Kimi Räikkönen |
finn |
Lotus-Renault |
|
| 3. |
Michael Schumacher |
német |
Mercedes |
|
| 4. |
Mark Webber |
ausztrál |
Red Bull-Renault |
|
| 5. |
Nico Hülkenberg |
német |
Force India-Mercedes |
|
| 6. |
Nico Rosberg |
német |
Mercedes |
|
| 7. |
Paul di Resta |
brit |
Force India-Mercedes |
|
| 8. |
Jenson Button |
brit |
McLaren-Mercedes |
|
| 9. |
Sergio Perez |
mexikói |
Sauber-Ferrari |
|
| 10. |
Pastor Maldonado |
venezuelai |
Williams-Renault |
|
| 11. |
Bruno Senna |
brazil |
Williams-Renault |
|
| 12. |
Daniel Ricciardo |
ausztrál |
Toro Rosso-Ferrari |
|
| 13. |
Vitalij Petrov |
orosz |
Caterham-Renault |
|
| 14. |
Heikki Kovalainen |
finn |
Caterham-Renault |
|
| 15. |
Charles Pic |
francia |
Marussia-Cosworth |
|
| 16. |
Felipe Massa |
brazil |
Ferrari |
1 kör h. |
| 17. |
Pedro de la Rosa |
spanyol |
HRT-Cosworth |
1 kör h. |
| 18. |
Narain Karthikeyan |
indiai |
HRT-Cosworth |
1 kör h. |
| 19. |
Lewis Hamilton |
brit |
McLaren-Mercedes |
2 kör h.* |
| *nem ért célba |
|
|
|
| |
FELADTÁK |
|
|
megtett körök |
| |
Romain Grosjean |
francia |
Lotus-Renault |
40 |
| |
Sebastian Vettel |
német |
Red Bull-Renault |
33 |
| |
Kobajasi Kamui |
japán |
Sauber-Ferrari |
33 |
| |
Jean-Eric Vergne |
francia |
Toro Rosso-Ferrari |
26 |
| |
NEM INDULT |
|
|
|
| |
Timo Glock |
német |
Marussia-Cosworth |
|
| Leggyorsabb kör: Rosberg (54. kör) 1:42.163 |
| |
|
Győzelem |
Dobogó |
Pont |
| 1. |
Fernando Alonso |
2 |
4 |
111 |
| 2. |
Mark Webber |
1 |
1 |
91 |
| 3. |
Lewis Hamilton |
1 |
4 |
88 |
| 4. |
Sebastian Vettel |
1 |
2 |
85 |
| 5. |
Nico Rosberg |
1 |
2 |
75 |
| 6. |
Kimi Räikkönen |
– |
3 |
73 |
| 7. |
Romain Grosjean |
– |
2 |
53 |
| 8. |
Jenson Button |
1 |
2 |
49 |
| 9. |
Sergio Perez |
– |
2 |
39 |
| 10. |
Pastor Maldonado |
1 |
1 |
30 |
| 11. |
Paul di Resta |
– |
– |
27 |
| 12. |
Kobajasi Kamui |
– |
– |
21 |
| 13. |
Michael Schumacher |
– |
1 |
17 |
| 14. |
Nico Hülkenberg |
– |
– |
17 |
| 15. |
Bruno Senna |
– |
– |
15 |
| 16. |
Felipe Massa |
– |
– |
11 |
| 17. |
Jean-Eric Vergne |
– |
– |
4 |
| 18. |
Daniel Ricciardo |
– |
– |
2 |
| |
KONSTRUKTŐRÖK |
|
| 1. |
Red Bull-Renault |
176 |
| 2. |
McLaren-Mercedes |
137 |
| 3. |
Lotus-Renault |
126 |
| 4. |
Ferrari |
122 |
| 5. |
Mercedes |
92 |
| 6. |
Sauber-Ferrari |
60 |
| 7. |
Williams-Renault |
45 |
| 8. |
Force India-Mercedes |
44 |
| 9. |
Toro Rosso-Ferrari |
6 |