| |
Ferrari kettős győzelem a Német Nagydíjon
2010.07.25, vasárnap 15:32

A Ferrari kettőse végzett az élen a Német Nagydíjon Hockenheimben. Fernando Alonso az első, csapattársa Felipe Massa a második lett. A dobogó alsó fokára a Red Bull versenyzője, Sebastian Vettel állhatott fel.

A verseny lényegében már a rajtnál eldőlt – az legalábbis biztosan, hogy a hazaiak üdvöskéje, Sebastian Vettel ezúttal is képtelen lesz győzelemre váltani a szombaton megszerzett pole pozíciót. Az ifjú német az elmúlt három nagydíjon egyaránt megszerezte az első rajtkockát, ám ezek közül csak az elsőt, a valenciai Európa Nagydíjat tudta megnyerni. 

Vettel tehát ezúttal is beragadt, jobbra húzta a kormányt, hogy valamilyen úton-módon megpróbálja feltartani a feltörekvő Alonsot. A spanyol kis híján a falnak ment, végül azonban Vettel engedett, és így elkerülték az ütközést. A kis közjáték azonban elég volt a harmadik helyről induló Massának, aki köszönte szépen a lehetőséget, és a bukóteret is igénybe véve kívülről elhajtott a kakaskodó felek mellett. Alonso be tudott sorolni mögé, míg Vettelnek csak a harmadik hely jutott. Mögöttük a másik Red Bullos, Webber, és a pontversenyben vezető Hamilton keveredett rövid afférba, ám az angol nem sokat teketóriázott, hanem nemes egyszerűséggel lehagyta a silverstone-i győzőt.

Hátrébb három helyet tudott előreugrani a gyengélkedő Mercedesszel Schumacher, így csapattársát, a gyengén induló Rosberget is maga mögé utasította. A vezető ötös mögött tehát kialakult a Button, Kubica, Schumaher, Rosberg, Kobayashi tandem – ám közülük előrébb keveredni csak a világbajnoki címvédő angolnak lehetett esélye.
A kerékcseréknél nem történt különösebb meglepetés: Massa visszatért Alonso és Vettel elé, ám Button – kihasználva legendásan gumikímélő vezetési stílusát - egészen a 22. körig kint maradt, s sokáig vezette a versenyt. Az elhúzott kerékcserének köszönhetően pedig végül ő is le tudta hagyni a feltűnően szárnyaszegetten ténykedő Webbert. A kerékcserék után Alonso magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, megközelítette a keményebb keverékkel feltűnően küszködő Massát, s kétszer is előzéssel próbálkozott. Massa azonban (talán érthetetlenül is) keményen védekezett, másodszorra például majdhogynem összeért a két autó. Alonso valósággal tajtékzott dühében, a rádióban röhejesnek nevezte az esetet.

Közben mögöttük Vettel mindinkább lemaradt, érezni lehetett tehát, hogy a Ferrarin belüli házi csatának lesz még következő felvonása. Körülbelül tizenöt kör „pihenő” után Alonso újból beleerősített, s ekkor a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali jól kihangsúlyozott, ám borzasztó angolsággal ennyit mondott Massának: „Alonso gyorsabb nálad. Érted ezt?” A brazil természetesen megértette, amit a fél világ is egyből felfogott: pár pillanattal később a hajtűkanyarból nem gyorsított ki rendesen, Alonso pedig könnyedén elhúzott mellette.

A csapatvezetés is érezte, talán kissé etikátlan a napra pontosan egy évvel - kis híján halálos- balesete után újra élete formájában vezető braziltól elvenni a győzelmet, így bocsánatot kérek tőle. Alonso sokkal jobban áll ugyanakkor a pontversenyben, ha a maranellói egylet meg akarja szerezni a VB-címet, akkor már csak a spanyolban bízhat.
Vettelre természetesen azonnal rászóltak, hogy Massa visszább vett a tempóból, a német bele is húzott, ám az előzésre már sem ideje, sem energiája nem maradt - a verseny leggyorsabb körét azért megfutotta. Mögöttük a McLaren duója békésen megfért egymás mögött: a világbajnokságért harcoló Hamilton-Button kettős csata nélkül nyugodott bele 4. és 5. helyébe. A hatodikon az olajfogyasztás miatt visszaeső Webber futott be, mögötte pedig Kubica, Rosberg, Schumacher és Petrov volt a pontszerzők sorrendje. Az erőviszonyokról mindent elmond, hogy már a hetedik Kubica is kört kapott a vezető hármastól, s a Mercedeseseknek esélyük sem volt befogni, vagy legalább megközelíteni az élbolyt.

A dobogón aztán szinte tapintható volt a feszültség: Massa még véletlenül sem mosolyodott volna el, hiába próbálta ölelgetni hol Alonso, hol pedig a pódiumra jó érzékkel önmagát delegáló Stefano Domenicali. A csapatutasítás az emlékezetes A1-Ring-i balhé óta elvileg tilos a Forma 1-ben, s bár ezt a Ferrari most teljesen nyíltan megszegte, probléma aligha lehet a dologból, hiszen a pilóták kimagyarázták a dolgot, s az FIA sem tett még rosszalló megjegyzést az esetről.

A futam mindenesetre jól összerázta a pontversenyt a Cirkusz hungaroringi kirándulása előtt: az első öt versenyzőt mindössze 34 egység választja el egymástól. A pontversenyt még mindig a két McLaren vezeti Hamilton, Button sorrendben, mögöttük holtversenyben jön a két Red Bull, s őket követi Alonso. A sorozat egy hét múlva Magyarországon folytatódik, még nyolc futam van hátra.

Német Nagydíj végeredménye:

Hely Versenyző Csapat Kör Különbség
1 Fernando Alonso Ferrari 67 +0.000
2 Felipe Massa Ferrari 67 +4.1
3 Sebastian Vettel RBR-Renault 67 +5.1
4 Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 67 +26.8
5 Jenson Button McLaren-Mercedes 67 +29.4
6 Mark Webber RBR-Renault 67 +43.6
7 Robert Kubica Renault 66 +1 Kör
8 Nico Rosberg Mercedes GP 66 +1 Kör
9 Michael Schumacher Mercedes GP 66 +1 Kör
10 Vitaly Petrov Renault 66 +1 Kör
11 Kamui Kobayashi BMW Sauber-Ferrari 66 +1 Kör
12 Rubens Barrichello Williams-Cosworth 66 +1 Kör
13 Nico Hulkenberg Williams-Cosworth 66 +1 Kör
14 Pedro de la Rosa BMW Sauber-Ferrari 66 +1 Kör
15 Jaime Alguersuari STR-Ferrari 66 +1 Kör
16 Vitantonio Liuzzi Force India-Mercedes 65 +2 Kör
17 Adrian Sutil Force India-Mercedes 65 +2 Kör
18 Timo Glock Virgin-Cosworth 64 +3 Kör
19 Bruno Senna HRT-Cosworth 63 +4 Kör
Nem értek célba
Ret Heikki Kovalainen Lotus-Cosworth 56 +11 Kör
Ret Lucas di Grassi Virgin-Cosworth 50 +17 Kör
Ret Sakon Yamamoto HRT-Cosworth 19 +48 Kör
Ret Jarno Trulli Lotus-Cosworth 3 +64 Kör
Ret Sebastien Buemi STR-Ferrari 1 +66 Kör

Kele János
Ajánlom
Légy te az első a barátaid közül, aki ezt ajánlja.
Kapcsolódó hírek
Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá a hírekhez!
Eddigi hozzászólások
#20 - Ziv
2010-07-29 16:22:27
De legalább élvezetes verseny lett volna!! Másrészt a pilóták elég profik ahhoz, hogy ne ütközzenek, ha nem akarnak! Meg szánalmas volt ez az egész, ahogy például Massa védekezése után Alonso beszólt a csapatának, hogy "nevetséges, amit Massa csinál". Miért az? Neki kötelező utat nyitnia mindenkinek, vagy mi?? Ha jobb, bizonyítsa be!
jakobrabbi írta:
így van, és egy esetleges kettős kieséssel nagyot kaszálhatott volna a ferka. na persze.
#19 - jakobrabbi
2010-07-27 18:55:35
így van, és egy esetleges kettős kieséssel nagyot kaszálhatott volna a ferka. na persze.
Ziv írta:
Ha hagyták volna Massát és Alonsot versenyezni, Vettel rájuk ment volna, és egy igazán izgalmas hármas csatát láthattunk volna az első helyért. Ezt vette el tőlünk a Ferrari (szabálysértő) döntése, és ezzel rontották a Forma-1 élvezhetőségét, és a nézők, vagyis a mi szórakozásunkat.
#18 - Ziv
2010-07-27 18:45:27

#17 - Tomtom
2010-07-26 09:37:24
Nem értem!!!!Alonso most miért nem reklamál?Undorító!Massának kellett volna nyerni!Remélem az FIA majd helyre rakja őket!Szegény Massa soha nem lesz VB győztes,amíg Alonso ott van!Szégyen!!!
#16 - KIMI F1
2010-07-25 23:19:42
Soha nemszeretem a Ferrarit harom idenyen keresztül kenytelen voltam Ferraris lenni.Egy igazi csapatol nagyon tavol allnak.Alonso mind egy kisovis nem a radioba kell sirni a főnöknek,hogy engegyenek ellőbre.Aki gyorsabb ellőze meg a masikat.Remelem jövőre KIMI visszater,csak ne a ferrarihoz. GO KIMI
#15 - rszabi
2010-07-25 23:06:26
Hello. Nekem az a véleményem, hogy Massa szegény mindig háttérbe szorul az ilyenek miatt jöhet bármien csapattárs. De én nagyon bírom egy szimpatikus alak. Tény, hogy nem agresszív támadó, de nem is lehet 1 csapatba 2 ilyet tenni(Alonso-Hamilton...). Massa jobban megérdemelte volna a győzelmet és jobban is esett volna neki mint a tényleges "győztesnek" Alonsonak. De az F-1 csapatjátékról is szól szóval nem most látunk ilyet először. Lehet itt jobban kódolni a csapatutasítást de nincs értelme úgy is tudjuk ez-az miért volt. Az, hogy utasítják a pilótákat nem csak a Ferrari-nál hanem pl a Mclarennél is előfordul(pl.: Team Radio: Srácok fogy a benzin TEKERJÉTEK ALACSONYABB FOKOZATRA A MOTORT!)... ilyet is hallottunk... . Szóval rendbe h kaptak egy büntetést de más is csinált ilyet legfeljebb a boxutcában és nem ennyire nyíltan. Ez az én véleményem :D
#14 - usf1
2010-07-25 20:07:40
1982-ben Enzo Ferrari a fiaként szerette Gilles Villeneuveöt és mégsem volt hajlando betenni mögé a tehetséges Pironit. A vetélkedésük miatt Gilles meghalt. Ennyit erről a mostani Ferrariról.
Alo,Ham,Web FAN írta:
Nem tom mit kell felfújni ezt az ügyet ...még szép hogy azt kell előre engedni akinek több pontja van.Ha lenne csapatom én is ÍGY tennék.Ezt így kell csinálni ha vmelyik címet akarják .Sztem Massának jobban fájt a 2007 es Interlagosi elengedés.....idén úgyis megnyeri...De Alonsot ismerve úgyis megelőzte volna az utsó körökben.Egyébként ez jár most Ausztrál futam miatt egál..Az F1 a címről és nem az érzelmekről...sírásból és duzzogásból nem lesz senki se bajnok!
#13 - usf1
2010-07-25 20:07:00

#12 - Pekka
2010-07-25 19:13:49
A felfújásról csak annyit, hogy - további következmények lehetősége mellett - az FIA már meg is büntette a Ferrarit szabályszegésért és a verseny tekintélyének csorbításáért. A Ferrari Enzo halála óta messze áll a sportszerű és emberséges csapat fogalmától. Egy igazi olasz mentalitású gittegylet. Természetesen Alonso ettől függetlenül jó pilóta, Massa meg megérdemelte volna a győzelmet. Kubica meg nem szorított le senkit, az ideális ívet sem hagyta el, pedig egyszer válthatott volna irányt. De mint tudjuk őt egyszerűbb átugrani, mint megkerülni. :-) Már aki néz is nem csak lát.
#11 - Alo,Ham,Web FAN
2010-07-25 18:44:28
Nem tom mit kell felfújni ezt az ügyet ...még szép hogy azt kell előre engedni akinek több pontja van.Ha lenne csapatom én is ÍGY tennék.Ezt így kell csinálni ha vmelyik címet akarják .Sztem Massának jobban fájt a 2007 es Interlagosi elengedés.....idén úgyis megnyeri...De Alonsot ismerve úgyis megelőzte volna az utsó körökben.Egyébként ez jár most Ausztrál futam miatt egál..Az F1 a címről és nem az érzelmekről...sírásból és duzzogásból nem lesz senki se bajnok!
#10 - Robert85
2010-07-25 17:49:26
Kíváncsi vagyok, hogy a versenybíróság hogy fogja ezt az esetet konstatálni mert a Ferrari ahogy előttem is mondták egy mai is élő szabályt szegett meg azaz nem lehet egyértelműen csapatutasítást adni!!! Sose szerettem Massát és egy középszerű pilótának tartom mai napig is de most hatalmasat ment és valóban látszott rajta, hogy ez a győzelem több lett volna lelkileg a balesete miatt ami 1 éve volt mint bárki másnak. Itt nála többről van szó elég volt a nyilatkozatát, arckifejezését látni hallani gyerekek az mindent elárult! A Ferrari ezzel nagy kárt tett csapaton belűl Alonsó akit viszont elismerek mint az egyik mai legjobb pilóta magát alacsonyította le az e fajta győzelemmel. Én nem aludnék nyugodtan az biztos. A sajtó is széttfogja őket szedni és kitudja pár csapat is nehezményezni fogja ezt az eljárás módot teljesen jogosan. Ti Olaszok hova süllyedtek még??? FÚJ!
#9 - daniela20
2010-07-25 17:27:53
Lényeg a lényeg, hogy Kubica leszorította a pályáról... Ezért került be elé! Én ezen nem akarok veszekedni, megkapta a kellő büntetést! Ez a Forma1... De én nem a csapatjátékból csinálnám a legnagyobb problémát. A probléma maga a FIA, akik össze-vissza szabják ki a büntetést. Emlékezzünk arra, mikor Hamilton megelőzte a biztonsági autót, Alonso félreállt. Oké, hogy Hamilton kapott 1 boxutca áthajtásost, de ki járt rosszul? Alonso. Mert szabályosan versenyzett... Tény, hogy ő is sértett már szabályt és ez a mai se volt éppen fer Massával szemben, de szerintem bárkit lehetne fikázni a Forma1-ben... Szerintem épp elég gáz, hogy ilyen hozzászólásokat kell olvasni egy verseny után, mert ha bármi is fer lenne a versenyeken nem lenne tele 1-1 futam után ilyenekkel tele az üzenőfal!
Robert85 írta:
Micsoda??? Kubica kilökte??? Láttál te ott bármiféle kontaktust a 2 autó között? Zárta a szöget a sikánnál ahogy ezt illik ugy hogy hozzá sem ért. Teljesen szabályosan természetesen Alonak a fűre kellett hajtania, hogy a koccolást elkerülje de mivel jogosulatlan előnyt szerzett jelzem ott is csapat utasításra nem engedte vissza Kubicát és persze, hogy megbüntették! Vagy te ugy gondolod bárki aki beszúrja az autó orrát a másik autó hátsója mellé akkor ott már verve van? Jól néznénk ki! A Forma 1a versenyről szól többek között ha nem tünt volna még fel nem egy elegendős játék! Hamilton ezek szerint ma is és 2 héttel ezelőtt is csalt? Ja, hogy ő mindig csal, sőt el se kellene indúlnia már akkor is csalna! Jézusom... Kár, hogy te még mindig itt tartasz.
#8 - Pekka
2010-07-25 17:06:49
Át tudom érezni az előttem szólókban dúló érzéseket. Megítélésem szerint a csapatutastás tilalma élő szabály, a Ferrari ismét szabályt szegett. (Mint Kubica előzésekor.) Természetesen most nem Hamiltont védem, az egy másik téma. Ma nem volt meghatározó, hál' Istennek... Nos, valóban szánalmas, hogy a Ferrari nem képes egyenes játékra. És bár igaz, hogy Alonsoban több a potenciál, mint csapattársában, de ma megkövetem a tehetségtelen Massa rajongóit: kedvencük ügyesen vette észre a lehetőséget és megérdemelten nyerhetett volna. Alonsot meg nem szorította le senki, sehova, egyszerűen Vettel nem tud rajtolni, s ezt megengedhető módon próbálta meg feljavítani. Azonban ez a visszájára sült el. Még egy dolog: a Ferrari nálunk nem lesz ennyire megnatározó. Alonso talán... A Williamseket sajnálom, Button viszont tényleg professzionális. Kubica meg ott van mindig, s senki sem említette ma. Majd a Ringen!
#7 - Robert85
2010-07-25 16:59:47
Micsoda??? Kubica kilökte??? Láttál te ott bármiféle kontaktust a 2 autó között? Zárta a szöget a sikánnál ahogy ezt illik ugy hogy hozzá sem ért. Teljesen szabályosan természetesen Alonak a fűre kellett hajtania, hogy a koccolást elkerülje de mivel jogosulatlan előnyt szerzett jelzem ott is csapat utasításra nem engedte vissza Kubicát és persze, hogy megbüntették! Vagy te ugy gondolod bárki aki beszúrja az autó orrát a másik autó hátsója mellé akkor ott már verve van? Jól néznénk ki! A Forma 1a versenyről szól többek között ha nem tünt volna még fel nem egy elegendős játék! Hamilton ezek szerint ma is és 2 héttel ezelőtt is csalt? Ja, hogy ő mindig csal, sőt el se kellene indúlnia már akkor is csalna! Jézusom... Kár, hogy te még mindig itt tartasz.
daniela20 írta:
Már ne is haragudjatok, de szerintem a gond nem itt kezdődik... Alonso rég vezetné a világbajnoki tabellát, ha nem vettek volna tőle el már nem tudom hány győzelmet! Hány büntetést kapott? Például Kubica előzésekor, mikor levágta a kanyart... Miért vágta le? mert Kubica kilökte a pályáról! Arról már nem ő tehet, hogy úgy ment vissza... Hamiltonnál bezzeg 1x nem vették észre, pedig folyamatosan szabálytalankodik. Ha Hamilton szabályt sért, akkor megváltoztatják a következő versenyre a szabályokat.... Ez feltűnt már valakinek? Alonsoval eddig igazságtalanak voltak, igazán megérdemelte a győzelmet! Egyébként nagy az esélye, hogy megelőzte volna Massát a végére! Másik dolog... Az elején Vettel leszorította a pályáról. Azaz, ha nincs az Alonso-Vettel harc Massa maradt volna 3. vagy még lejjebb csúszik. Természetesen Massa érdemelné ki az 1. helyet, ő a legjobban, tisztelem is miatta, hogy ekkora áldozatot hozott a csapatért, de nem hiszem, hogy Alonso-t kéne fikázni a csapat döntése miatt! Rendben, hogy nem teljesen tiszta a dolog, de ez a csapatjáték!
#6 - Top Secret
2010-07-25 16:53:49
Így van, ez csapatjáték. Nekem sem tetszett a dolog, de el kell fogadni.

#5 - daniela20
2010-07-25 16:35:41

#4 - Corvus78
2010-07-25 16:10:04
Egyszerűen gusztustalan és szánalmas döntés, talán még a 2002-es Osztrák GP-nál is szánalmasabb. Spanyol csapatvezető a Ferrarinál, na itt kezdődik a probléma valami domenici dominik nevezetű, plusz a Formula 1 nyálgépe a mezőny primadonnája Fernandino Alonso. Ez a FERRARI!!! Anno 99-ben Mika Salot ugyanígy utasították Hockenheimben, hogy engedje az elég gyenge képességű Irvinet, pedig Salonak az lett volna karrierje egyetlen győzelme. Méghogy burkolt csapatutasítás, ettől nyíltabban már nem is lehetne, persze az FIA Jean Todtal az élen ilyenkor a se hall, se lát Dömötör szerepét játssza. Massa szegény pedig sajnos már másodszor játssza a szürke kisegér szerepét 2007 Interlagos és most, lehet, hogy mazohista, mert ez nyílt megalázás. Sennának vagy Piquetnek mondta volna ez a szerencsétlen spanyol, hogy enged el a csapattársad, Domenicallinak ép foga nem maradt volna.
#3 - usf1
2010-07-25 15:53:24
Tényleg nem értem, hogy lehet valaki boldog egy ilyen győzelemmel, még akkor is ha világbajnok lesz esetleg vele. Szurkolóként én a legjobbat akarom látni győzni még akkor is ha nem neki drukkolok. Felháborító. Az egész Formula-1 szégyene!
#2 - aninani
2010-07-25 15:53:18
Szerintem Alonso NEM érdemli meg az első helyezést , viszont Massa gyönyörűen versenyzett (Massa nem a kedvencem)és megérdemelte volna az első helyet!Gratulálok:Vettelnek,Hamiltonnak,Buttonnak.A Hungaroring remélem hogy ennél a futamnál jobb és izgalmasabb lesz!!!
#1 - Robert85
2010-07-25 15:43:06
Elnézést de én nem fogok gratulálni az első 2 helyzetnek elképesztő pofátlan undorító módon akár csak az elmult évtizedekben a Schumis korszakban felvállalva a Ferrari csapat, hogy ki az 1. számú pilótájuk! Pofátlan csapatutasítás persze tudom ez a csapat érdek de érdekes a többi csapatnál hagyják versenyezni a fiúkat pedig ugyan úgy az Mclarennél és a REd-bullnál is vb címért megy mind a két pilóta! Erre nem lehetnek büszkék a Ferrari szurkolók sem. Vettel, Hamilton, Button nagy GRATULA ti vagytok a legjobbak!!! Ez tiszavirág életű lesz ez a Ferrari siker nem tartom valószínűnek, hogy a vb. 2 félidejében is hasonló sikereket ér majd el. Minősíthetetlen az egész Maranellói gárda!
 
F1 Hírek
MotoGP hírek
Rali hírek
Autós hírek
AFM hírek