DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Krózser élesben tesztel a Baranya Kupán

Három murvás verseny után teljes év végi felújításon esett át Krózser Menyhért és Papp György Mitsubishi Lancer Evo IX R4-ese, amelynek most az Országos Ralibajnokság hátralévő három aszfaltos versenyén kell bizonyítania.

Ezért jött kapóra az MHH Team párosának a Baranya Kupa, amely rali 2-es futam ugyan, de rali 1-es versenyzők külön kategóriában, bajnoki pontok nélkül versenyezhetnek. Itt éles versenykörülmények között tesztelhetnek, gyűjthetik az aszfaltos versenykilométereket és finomíthatják az autó beállításait. Na és persze, ha már ott lesznek, megpróbálnak nyerni.

 

 

Krózser Menyhért: - A Veszprém Rali után teljes körű felújításon esett át az autónk. Három murvás versenyt teljesítettünk vele, ami alatt kapott rendesen. Kilakatoltuk, lefényeztük, ahol kellett. Olyan felújításon esett át, mint amilyenen télen, a két szezon között szokott.

 

 

Az Országos Ralibajnokságban három aszfaltos verseny következik, úgyhogy most erre koncentrálunk mi is. A Miskolc Rali után is volt egy aszfaltos tesztünk és Kassa előtt is fogunk tesztelni. A Baranya Kupát is felkészülési versenynek szánjuk. Egyrészről ezzel is gyűjtünk gyorsasági kilométert, másrészről egy verseny mindig más, sokkal több minden fordul elő, mint a teszten, ahol egy két kilométeres pályán mész oda-vissza.

 

 

A Baranya Kupán régebben indultunk, a pályákat szeretjük, a rendezés jó szokott lenni, mint ahogy a hangulat is, úgyhogy jó versenyre számítok. Nem fogunk görcsölni a győzelemért, de ugyanolyan komolyan vesszük, mintha ORB-futam lenne.

 



  Az MHH Rally & Kart Team 2014-es eredményei ·         március 23. Jesolo, szlovén gokartbajnoki futam, Fodor Géza, DD2 Masters 2. helyezés ·         március 30. Vredestein-Miskolc Rali ORB-futam, Krózser Menyhért-Papp György, defekt miatt kiestek ·         április 13. Jesolo, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés, DD2 Masters 2., 4. helyezés ·         április 27. Rechnitz, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés ·         május 10. Bükfürdő Rali, Országos Murva Ralibajnokság, Krózser Menyhért-Papp György abszolút 1. helyezés ·         május 18. Kecskemét, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 2. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés; Krózser Menyhért, Max Masters 4., 7. helyezés ·         június 14. Fehérvár Rali, Országos Murva Ralibajnokság, Krózser Menyhért-Papp György abszolút 1. helyezés ·         június 14-15. Fehérvár Rali, Országos Ralibajnokság, Krózser Menyhért-Papp György abszolút 2. helyezés ·         június 22. Pannoniaring, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés ·         június 12-13. Veszprém Rali, Országos Ralibajnokság, Krózser Menyhért-Papp György abszolút 2. helyezés
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: