DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Whincup is ott lesz a ROC-on

Ausztrália ötszörös V8 Supercar bajnoka, Jamie Whincup bejelentette, részt vesz az idei Race Of Championson, amelyet a Bushy Park Circuit pályán rendeznek Barbadoson december 13-án és 14-én.

Whincup dominált Ausztrália népszerű V8-as szériájában az utóbbi években, 2008-ban, 2009-ben, 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban bajnoki címet szerzett. Az ausztrál az idei bajnokságot is vezeti 270 pont előnnyel, így közel áll ahhoz, hogy megszerezze hatodik bajnoki címét. A naptárban a következő helyszín a Bathurst 1000 lesz, ahol már négyszer nyert eddig.

Ezek a teljesítmények már meggyőzőek voltak ahhoz, hogy Whincup 2012-ben részt vehessen a Race Of Championson, amikor első ausztrál V8-as pilótaként szereplője lehetett a ROC-nak. Sikeres hétvége volt, hiszen a MotoGP legendával, Mick Doohannal a ROC Nemzetek Kupáján az elődöntőbe jutottak a Team Australia csapattal és csak a végső győztes, a Team Germany (Michael Schumacherrel és Sebastian Vettellel) tudta legyőzni őket.

"örömmel térek vissza a Race Of Championsra újra" - mondta el Whincup. "Élveztem a 2012-es bangkoki versenyt és ezt a tapasztalatot felhasználva szeretnék sokkal versenyképesebb lenni Barbadson. Bangkokban vezethettem először balkormányos autót, így a következő hónapokban még több edzésre van szükségem, amely segít a versenyen."




"örülünk, hogy Jamie visszatér decemberben a Race Of Championsra" - tette hozzá a ROC szervezője, Fredrik Johnsson. "Eddig ő az egyetlen V8 Supercar bajnok, aki csatlakozott hozzánk - és rekordja mutatja, mennyire kimagasló pilóta. öt bajnoki cím csodálatos teljesítmény bármely szériában és elképzelhető, hogy mire Barbadosra utazunk már hatnál jár majd. Jamie-nek lehetősége lesz a Race Of Championson még több dicsőséget szerezni. Egy év tapasztalattal a háta mögött biztosan komoly ellenfél lesz. Reméljük, hogy teltház lesz Barbadoson."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: