DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Kiss Norbi: pole és győzelem, Major Beni: nagy baleset

Szeptember 19-21 között Zolderbe, az egykori Forma-1-es pályára látogatott el a FIA Kamion Európa-bajnokság mezőnye.

Szombaton Kiss Norbi volt a leggyorsabb, az időmérőn megfutotta a pole-pozíciót, de a Super pole első körében egy hiba miatt lelassult, majd hozott egy rossz döntést, ugyanis ő úgy látta, hogy simán be tud még állni Albacete elé, nem zavarva őt, de a spanyol rögtön támadott, óvást adott be, mondván Norbi feltartotta,  igazat is adtak neki, és elvették a magyar pilóta legjobb idejét. A második legjobb ideje a harmadik helyhez volt elég, így onnan rajtolt Norbi az első futamon.



 



 

Major Beni nyolcadik lett az időmérőn, majd az első körben baleset miatt piros zászlót kezdtek lengetni, amit Beni pont nem láthatott, mert előtte Janiec kitakarta a zászlót lengető pályabírót, amit francia viszont látott, így ő fékezett, de ekkor Beni még állt a gázon, ráadásul épp lenyúlt a fékerőt beállítani... Beni elrántotta a kormányt, hogy elkerülje az ütközést, de mivel Zolder nagyon szűk pálya, rögtön a betonfalnak csapódott, kamionja totálkáros lett, annyira összetört, hogy a helyszínen nem is lehetett megjavítani, így Beni nem tudott versenyezni hétvégén.



 



 

Norbi az első rajtnál picit hibázott, elment mellette Albacete, akit vissza tudott pár kör után előzni, majd kiállt előle Vrsecky, akinek a kormányszervó hűtője romlott el. Ekkor Hahn az élen már messze járt, nem volt esély utolérni, így Norbi spórolt a kamionnal a második futamra, és messze üldözői előtt bejött a második helyen.A második futamban Norbi a hetedik helyről rajtolt, ismét megelőzte Albacetet, majd jöttek sorban a többiek, Rodriguez, Lacko, Reinert, mire viszont felért a második helyre, az élen haladó Böesigernek már hatalmas előnye volt, így ismét a második helyen intette le Norbit a kockás zászló.



 

Vasárnap reggel szakadó esőre ébredt a Truck Race mezőnye Zolderben, az időmérő is esőben, vizes pályán zajlott. Kiss Norbi a második helyen végzett Albacete mögött, de az első futamon hamar átvette a vezetést riválisától.



 

Az első kanyarban ott tudott maradni a külső íven Norbi a spanyol pilóta mellett, aki terelte őt kifelé szépen, de pilótánk tartotta magát, így a következő kanyarban már ő volt jobb helyzetben, és át is vette a vezetést. Onnantól körről-körre nyúlt el a mezőnytől, a csapatfőnök nem győzte lassítani, hogy tartalékoljon a második futamra, hisz már 7 másodperccel vezet. A futam vége felé Norbi már kényelmes tempóban autózva haladt a győzelem felé, senki és semmi nem veszélyeztette, végül közel egy célegyenesnyi előnnyel intette le a kockás zászló Albacete és Hahn előtt.  A második futamnak Norbi a nyolcadik helyről vágott neki, de hiába rajtolt jól és előzte meg a mellőle induló Albacetet, előtte karambol történt, ami miatt pont az ő oldala lassult be, így a spanyol nem csak Norbit előzte vissza, hanem bement Hahn elé is. Az élen Lacko zavartalanul autózott, mögüle kiesett Bösiger, akinek felrobbant a turbója, az Albacete-Hahn-Kiss vonat pedig átment Janiecen, és egymással csatázott a jobb helyezésekért. Egy alkalommal Hahn majdnem kilökte a spanyolt, de nem segítettek Norbinak előrébb jutni, a dulakodás közben elfoglalták az egész pályát, így nem lehetett megelőzni őket. A helyezések végül nem változtak, így Norbi negyedik lett a belgiumi utolsó futamon. összességében jól zárta Norbi a hétvégét, csökkentett hátrányán, sőt, visszavette Hahntól a második helyet a bajnokságban, mely rettentően szoros két versennyel a vége előtt: 



 

1. A. Albacete 303
2. Kiss Norbi 297
3. Jochen Hahn 296 



 

A Kamion Európa-bajnokság két hét múlva Spanyolországban folytatódik, majd rögtön a rá következő hétvégén Le Mans-ban záródik. E két utolsó pályán minden évben Norbi volt a leggyorsabb, így csapatunk bizakodva várja a folytatást, és harcol tovább a bajnoki címért.



 



 

A pilóták videós beszámolói: 



 

szombat



 



 

vasárnap



 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: