DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Szabó Krisztián: Nem adjuk fel

Második rendkívül peches versenyén van túl az idei évben Szabó Krisztián. A Buggy1600 Európa-bajnoki címvédőjének a lettországi Eb-futam után a csehországi Prerovban rendezett kontinensviadalon is két motor adta meg magát vasszöcskéjében.

A sorozatos technikai problémák folytán a magyar pilótát csupán egy előfutamában intették le, ám ennek ellenére bejutott a B-döntőbe, ahol viszont ép motor híján már nem tudott rajthoz állni, így egy szerzett ponttal zárta a cseh Eb-hétvégét. Ezzel címvédési esélyei minimálisra csökkentek, de még élnek, és aki ismeri Krisztiánt, az tudja, hogy ő a legvégsőkig oroszlánként fog küzdeni, és a legkisebb kínálkozó lehetőséget is igyekszik majd megragadni a felzárkózásra.



"Tegnap elpukkant az egyik motorunk, ma a másik. A srácok egész éjszaka dolgoztak az autón, de sajnos ez a motor is csapágyas lett. Hallottam már, hogy kopog, ezért inkább félreálltam, mert nem lett volna értelme tovább menni, azzal csak még nagyobb kárt tettem volna a motorban. Alig két kört tudtam ma menni a második előfutamban, de az is szenvedés volt, mert ennek a motornak a váltója sem volt jó, 3-as fokozat helyett folyton kidobta üresbe. Ez most egy ilyen hétvége volt, sajnálom nagyon, de változtatni ezen már nem tudunk" - mondta el balul sikerült prerovi versenye után Krisz, aki a történtek ellenére nem adja fel a harcot.



 

"Matematikai esélyünk maradt még a címvédésre, ezért nem adjuk fel, megyünk tovább előre, és bízunk a legjobbakban. Jövő hétvégén következik a hazai Eb-futamom Nyirádon, ami számomra mindig az év legfontosabb versenyét jelenti, úgyhogy nincs idő a sebeinket nyalogatni, újra a legjobb formánkat kell mutatnunk. Gratulálok Kárai Tominak az újabb győzelméhez, amivel már két futammal a bajnokság vége előtt bebiztosította újabb Európa-bajnoki címét. Biztos vagyok benne, hogy Nyirádon ő így már egy felszabadult örömautózást fog bemutatni, és én is teher nélkül támadhatok, mert veszítenivalóm már nincs, próbálkoznom viszont kötelező. Izgalmas versenyek lesznek erős mezőnnyel, és a Vörös Katlan Fesztivál is most először lesz megrendezve, úgyhogy remélem, sokan lesznek ránk kíváncsiak. Egy biztos, mi a legvégsőkig fogunk küzdeni, és mindent megteszünk majd a jó szereplés érdekében" - zárta nyilatkozatát Szabó Krisztián. Egy pont is pont, bízzunk benne, hogy lesz jelentősége a végelszámolásnál.

 
A 2014-es FIA Autocross Európa-bajnokság állása 7 futam után - Buggy1600:

1. René Mandel (német): 96 pont
2. Michael Buddelmeyer (német): 92 pont
3. David Anacleto (francia): 83 pont
4. Kevin Peters (luxemburgi): 78 pont
5. Vit Nosalek (cseh): 77 pont
6. Johny Feuillade (francia): 77 pont
7. Szabó Krisztián (magyar): 75 pont


 
Az Európa-bajnokság állása minuszolással - Buggy1600:

1. René Mandel (német): 89 pont
2. Michael Buddelmeyer (német): 85 pont
3. David Anacleto (francia): 78 pont
4. Kevin Peters (luxemburgi): 77 pont
5. Vit Nosalek (cseh): 77 pont
6. Szabó Krisztián (magyar): 75 pont
7. Johny Feuillade (francia): 74 pont


 
A Nemzetek Kupája állása:

1. Csehország: 333 pont
2. Németország: 274 pont
3. Magyarország: 215 pont

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: