DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Marton Gergely: Francia Challenge

Az előttünk álló hétvégén, július 26-27-én, a franciaországi Cohiniacban található Circuit de Kerlabo versenypályán rendezik az összesen hat fordulóból álló 2014-es Rallycross Challenge Europe versenysorozat negyedik futamát. A Super1600 mezőnyében ott lesz honfitársunk, Marton Gergely is, aki a francia fordulót megelőzően a 3. helyet foglalja a bajnoki összesítésben.

Az M-F Motorsport 16 éves tehetsége az eddigi három versenyből kettőn vett részt. Az idény első, szintén Franciaországban, Essay-ben tartott futamát kihagyta, a hazai, nyirádi Challenge futam viszont annyira jól sikerült neki (a 2. helyen végzett, de ő szerezte összességében a hétvége tekintetében a legtöbb pontot), hogy ez meghozta kedvét a folytatáshoz. A magyar csapat így aztán a messzi Litvániába is elutazott, Vilkyciai versenypályájára, ahol Gergő a döntőben ugyan technikai probléma miatt már nem tudott rajthoz állni, de addigi jó teljesítményének köszönhetően így is újabb értékes bajnoki pontokat szerzett, így jelen pillanatban csak a holland Thijs Heezen és a német Sven Seeliger áll előtte az összetettben.



Ők ketten valamennyi eddigi futamon rajthoz álltak, vagyis eggyel több versenyből gyűjtötték össze jelenlegi pontmennyiségüket, mint Gergő. A magyar pilóta hátránya jelenleg 10 pont az éllovas Heezennel szemben, míg a 2. helyen álló, korábbi Európa-bajnok Seeliger csupán 3 ponttal előzi meg őt a tabellán. Gergő csak Nyirádon 30 pontot szerzett, és a mostani, francia versennyel együtt még három forduló hátra van a bajnokságból, úgyhogy tényleg semmi sem lehetetlen, akár még a bajnoki cím is elérhetővé válhat az év végén az ifjú magyar versenyző számára.

 



A SuperNational kategória előző évi abszolút és géposztály magyar bajnokaként Gergő természetesen idén is szeretne minél több trófeát gyűjteni, ám 16 éves lévén talán ennél is fontosabb a folyamatos tanulás és fejlődés. Franciaországban erre mindenképp lesz lehetősége, hiszen az ottani bajnokság a világ talán legerősebb nemzeti rallycross bajnoksága, és a mostani hétvégén is számos helyi menő erősíti majd az amúgy sem gyenge mezőnyt.




 
Marton Gergely (Super1600, Skoda Fabia Mk1)
"Nagyon ki vagyok éhezve a versenyzésre, hiszen jó másfél hónap telt el a legutóbbi, máriapócsi versenyem óta. Azóta minden energiámmal a most hétvégén következő francia Challenge futamra készülök. Nagyon sokat edzettem ez idő alatt, és próbáltam tényleg mindenre odafigyelni, hogy az életvitelem is lehetővé tegye a topszintű sportteljesítményt. Sok belső és külső kamerás felvételt is megnéztem a francia pályáról, és fizikálisan és mentálisan is felkészültnek érzem magam a versenyre. Úgy néz ki, hogy az autó is összeállt, aminek nagyon örülök. Nem tudok elég hálás lenni a csapatnak és a srácoknak a sok munkáért, köszönöm. Úgy gondolom, jó úton haladunk, és bízom benne, hogy Franciaországban úgy tudunk kiállni a nemzetközi publikum elé, mint egy fiatal, feltörekvő magyar csapat, akik igazán profivá akarnak válni, és ezért mindent megtesznek. Szerintem jó eséllyel indulunk ezen a versenyen. Az eddigi Challenge futamainkon a tempónk mindvégig jó volt. A technika ugyan olykor közbeszólt, de most bízunk benne, hogy ezt a tényezőt sikerült kiiktatnunk, és most már semmi nem akadályozhat meg minket a jó szereplésben. Mint tudjuk, a francia versenyzők nagyon erősek és igazi top technikákkal versenyeznek, úgyhogy nagyon kemény küzdelemre számítok. Jó lenne döntőbe kerülni, de ami a fő cél, hogy a bajnokságban előttem levő versenyzőknél több pontot szerezzek ezen a hétvégén. Ez úgy gondolom, hogy az eddig látott erőviszonyok alapján nem lehetetlen, és a már említett erős mezőny is segíthet minket abban, hogy tovább csökkentsük hátrányunkat az összetettben. Most lehet sok pontot hozni a többieken, úgyhogy mindent beleadunk!"

 


 
Fodor György, csapatfőnök
"Nagyon örülünk, hogy Gergő újra versenykörülmények között vezetheti az autót, hiszen minden megtett körrel egyre jobban és jobban összecsiszolódnak. Kicsit most ezért messzire kell utaznunk, de megéri, mert a Rallycross Challenge Europe egy rangos sorozat, és fejlődni igazán ilyen erős mezőnyben, jó pályán lehet. Nem állunk rosszul az összetettben sem, úgyhogy bármi megtörténhet. Jó hír, hogy elkészült az új motor, amitől azt reméljük, hogy jóval hosszabbéletű lesz, mint az idén eddig elhasznált motorjaink. Ez már nem használt alkatrészekből lett összetákolva, ezért is telt ennyi időbe az elkészítése. Nem lett erősebb, mint az előző motor, de lentebbről húz, úgyhogy könnyebb lesz vezetni, és ami a legfontosabb, reméljük, tartósabb lesz. A cél elsősorban az, hogy minél többet tanuljunk és fejlődjünk mind csapatként, mind Gergő pilótaként. Természetesen az összetettet is figyelni fogjuk, és a legfontosabb az lesz, hogy megpróbáljunk azok a pilóták előtt végezni, akik Gergő előtt állnak az összetettben, vagy közvetlenül mögötte foglalnak helyet. Reméljük, végre a szerencse is mellénk áll, és pozitívan zárul francia utunk."

 
A 2014-es Rallycross Challenge Europe versenysorozat állása 3 futam után - Super1600:

1. Thijs Heezen (holland, Ford Fiesta): 63 pont
2. Sven Seeliger (német, Ford Fiesta): 56 pont
3. Marton Gergely (magyar, Skoda Fabia): 53 pont

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: