DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Kis Ádám: Teljesült a kívánságom!

Kiss Ádám a csehországi Nová Paka pályán állt rajthoz Mitsubishi Colt EVO-jával az Autókrossz Európa-bajnokság idei negyedik fordulóján.

Mesélj a hétvége keserűségeiről és örömeiről.

 

Pénteken sikeresen megérkeztünk az autókrossz fellegvárának számító, az Eb negyedik fordulójának helyszínt adó Nová Pakába. Rendkívül jól szervezett versenyhétvége volt, az adminisztráció nem tartott 10 percig se. A gépátvétel mondhatni alapos volt az eddigi versenyekhez képest. Tavalyról ismerős arcok fogadtak, meglepően kedvesen, ez mindenképpen pozitív élmény volt számomra.

 

Az időmérő edzéseken próbáltam félretenni félelmeimet a pályával kapcsolatban, mely többé-kevésbé sikerült, sajnos azonban a gumiválasztásunk nem volt túl jó. Az első mért edzésen használt gumi jó választás lett volna a második edzésre, a másodikon használt, pedig az elsőre. Így, ha jól emlékszem a 14. helyen zártuk az időmérést. Az első előfutamot a harmadik rajtsorból kezdtük, annak is az utolsó helyéről. A rajt parádésan sikerült, a második kanyarban már a negyedik helyen haladtam a Colttal. Sajnos szokás szerint a technika egy kicsit megtréfált, amikor a váltó önálló életre kelt. A balos visszafordítóban 2-es sebességi fokozatból negyedikbe váltott, így míg összekaptam az autót, hárman is megelőztek és a hetedik helyre estem vissza. Ez az eset még kétszer megismétlődött, így nem tudtam visszaszerezni a pozíciómat, és a hetedik helyen értem célba. A problémát szombat este megoldotta a szervizcsapatom.

 



A vasárnapi verseny igen korán, kilenckor kezdetét vette a második futammal, melyet szintén abból a pozícióból kezdhettem, mint a szombatit. Ez a futam igen küzdelmesre sikerült, és végül az ötödik helyen hoztam be a Coltot. A harmadik futamon a második sorból rajtolhattam, mely igen jól sikerült, de az emelkedő után kissé bátortalan voltam, így a negyedik helyre kerültem. A balos visszafordító egész hétvégén a "mumusom" volt, itt nem hittem el, hogy megelőzhetem nagynevű ellenfelem, ez lett a vesztem. ötödik helyre estem vissza, mely a leintésig már nem változott.

 

Az előfutamok eredményei alapján a B döntő harmadik pozíciójába kvalifikáltam magam.  Ott az első rajt sikertelen volt, hisz az orosz versenyző beugrott, melyet kizárással büntettek. A megismételt rajtot jól elkaptam és mindjárt az első kanyarban az élre álltam. Sajnos a balos visszafordítót ismét rossz ívem vettem, az autó belassult, a cseh Brozek pedig a Colt hátuljában landolt, melynek eredményeképpen a teljes hátsó hajtás odalett. Az immár elsőkerekes autómmal nem tudtam visszaszerezni a pozíciómat, de a harmadikkal szemben növeltem az előnyömet és a második pozícióban értem célba,, amely A döntős indulást jelentett számomra.

 

A csapatom erő feletti teljesítménnyel nem egész 20 perc alatt kicserélte a teljes hátsó hajtást. Kisebb igazításokat is elvégeztünk a karosszérián, de a hűtő is megsérült az ütközésnél, amelynek a cseréjére már nem volt időnk.

 

Az A döntő rajtrácsának utolsó pozíciójában elfoglaltam a helyem, s talán soha nem voltam még ilyen nyugodt a rajtrácson. A startomon viszont ez meg is látszott, mert utolsóként fordultam el. Jött az a bizonyos balos visszafordító, melyet most jó íven vettem, így a B döntő győztesét sikerült megelőznöm. A következő kanyarban kiesett a litván Pleskovas így a nyolcadik helyen haladhattam. Hatalmasat csatáztam Jiri Bret barátommal a hetedik helyért, amit többször is megpróbáltam megszerezni tőle, sikertelenül. Mindketten fülig érő szájjal szálltunk ki autónkból a parc fermében, és összeölelkeztünk a kiváló harcunk emlékére. Most végre élveztem az autózást, amelynek végén nagyon értékes nyolcadik helyet szereztünk egy igazi csapatmunka eredményeként.

 

A franciaországi Saint-Georges de Montagui pályáján lesz az autókrossz-Eb ötödik fordulója. Remélem, ott a pályaismereti hátrányomat kicsit gyorsabban le tudom majd küzdeni.

 

Támogatók: Belföld Sped Kft, LKL Color Kft, Adip Art Kft, Levianus Kft,
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: