DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

A ralikrossz nagyjaival gokartoztunk

A ralikrossz-világbajnokság immár az FIA égisze alatt az idei évtől új magasságokban tündököl az autósportok egén. A Monster Energy által támogatott sorozat 2014-es kiírásában olyan versenyzők is rajthoz állnak majd, mint Jacques Villeneuve vagy Mattias Ekström. A szezonkezdetet megelőző médiaeseményen, az olaszországi Franciacortán az Autósport és Formula Magazin is részt vesz.

 

A ralikrossz az autóversenyzés egy különleges, hibrid változata, amelyet legegyszerűbben a pályaversenyzés és a rali egyvelegeként jellemezhetünk. A zárt pályák burkolatát részben aszfalt, részben pedig salak alkotja, így egyetlen kör alatt is eltérő kihívások elé állítva a mezőnyt.

 

Maga a sport idestova már negyven éve létezik, és világszerte különféle bajnokságokat tartott, ám az idei szezontól kezdve végre az FIA is felkarolta, létrehozva ezzel egy egységes ralikrossz-világbajnokságot. Ez nagy presztízsértékkel is bír a viszonylagos ismeretlenségből kitörni próbáló szakág számára, aminek meg is lett az eredménye. Új versenyhelyszínek, a Monster révén egy erős támogató, új versenyzők és csapatok kezdtek érdeklődni a sport iránt, amiről ennek köszönhetően minden bizonnyal mostantól csak egyre többet és többet fogunk hallani.

 



Idén így néhány olyan nevet is láthatunk a nevezők között, akikről korábban nem is gondoltuk volna, hogy feltűnhetnek ilyen eseményeken. A legismertebb versenyző mindenképpen az 1997-es Formula-1-es világbajnok, Jacques Villeneuve, aki számos széria kipróbálása után most éppen a ralikrosszban találta meg legújabb szerelmét. A szezon során rajthoz áll még többek között a WTCC-ben szereplő Rene Munnich, saját csapatában versenyezve a DTM sztárja, Mattias Ekström, néhány korábbi WRC-pilóta, mint Henning és Petter Solberg, de pár fordulón tiszteletét teszi majd Ken Block is. A sorozat megkerülhetetlen alakjai közé tartozik viszont a tavalyi Európa-bajnok, Timur Timerzjanov, továbbá Timmy Hansen, Andreas Bakkerud vagy éppen Liam Doran.

 

Az autók tesztelésével egybekötött médiaeseményre szerdán kerül sor, de az egy nappal korábban érkezőknek sem kellett tétlenkedniük, hiszen részt vehettek egy versenyen a Franciacorta létesítményéhez tartozó gokartpályán - mindezt a ralikrossz legjobbjai ellen. A pálya nem csak profin felszerelt, de sajátos kialakítású is. Nagyobb része fedett csarnokban található, ám néhány kanyar erejéig a vonalvezetés kikanyarodik az épületből a verőfényes napsütésbe, aminek köszönhetően kicsit úgy éreztük magunkat, mint amikor az F1-es pilóták kivágódnak a monacói alagútból. Az itt-ott előforduló szintkülönbségek pedig csak még tovább fokozták az élményt.

 

A 26 fős mezőnyt két csoportra osztották, és mindkettő számára egy tízperces időmérőt tartottak az autó és a pálya kiismerésére, majd a kvalifikáció után egy-egy tízkörös versenyre is sor került. A két csoport legjobbjai aztán egy végső döntőben küzdhettek meg az abszolút győzelemért.

 

A vérbeli versenyzőkből és legjobb esetben is hobbigokartos sajtósokból felálló mezőny persze elég jó elkülönült egymástól a tempó tekintetében, bár büszkén mondhatjuk, hogy szerkesztőségünk egy tagja a döntőig verekedte magát, ahol a 9. helyezést érte el. Azt mindenesetre tanúsíthatjuk, hogy kellő fizikális felkészültség nélkül 10 kör elteltével már a gokartozás sem feltétlenül olyan önfeledt szórakozás, mint azt a versenyzésről ábrándozó kívülállók gondolják. A versenyt végül Timmy Hansen nyerte, aki az esemény komolyságát példázandó még egy méretes trófeát is átvehetett.

 

Természetesen a szerdai médianapon szerzett tapasztalatainkról is beszámolunk majd.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: