DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
WTCC

Loeb a pole-ban, Michelisz a hatodik

Múlt heti első győzelme után Sebastien Loeb most első WTCC-s pole-ját szerezte meg a Paul Ricardon. Michelisz Norbert a 6. helyen végzett.

A Citroent persze hazai pályáján sem lehetett megakadályozni abban, hogy kibérelje az első három helyet a rajtrácson - a Paul Ricard-i pályán tempófölényük mellett az is segítségükre volt, hogy a tél folyamán rengeteget teszteltek ezen a helyszínen. A márka három pilótája kiélezett harcot vívott egymással, és végül csak egy-két tized döntött a köztük lévő sorrendről.

 

A Q3-ban a legjobb időt Loeb érte el, megelőzve Jose Maria Lopezt, akivel az első két szektorban még fej-fej mellett álltak a részidők tekintetében. A címvédő Yvan Mullernek ismét csak a harmadik hely jutott, de még az ő köre is egy másodperccel jobb volt a Citroenekhez legközelebb kerülő Gabriele Tarquiniétól.

 

Tarquini a Q2 legvégén futotta meg az utolsó szakaszba való bejutáshoz szükséges időt, kiszorítva ezzel onnan Michelisz Norbertet, aki az etap hajrájára már nem csatlakozott a mezőnyhöz. Ő így az első futamon a 6., a másodikon pedig az 5. rajthelyről indulhat majd.

 

A Chevrolet legjobbja az egész hétvége során remeklő Hugo Valente lett, aki a Q3-ba jutva végül az ötödik lett.Mellettük azonban a 10. pozícióban végző Tiago Monteirónak is volt oka az örömre, hiszen a fordított rajtrács következtében a második futamon ő indulhat majd a pole-ból.

 

A három Lada viszont kiábrándító eredménnyel zárt - a TC2-esekkel együtt mindhárom autójuk kiesett már az első szakaszban.

 

Az időmérő végeredménye:

 

# Versenyző Csapat Idő
1. Sebastien Loeb Citroen 1:29.527
2. Jose Maria Lopez Citroen 1:29.619 +0.092
3. Yvan Muller Citroen 1:29.857 +0.330
4. Gabriele Tarquini Honda 1:30.808 +1.281
5. Hugo Valente Campos Chevrolet 1:31.139
6. N.Michelisz Zengo Honda 1:30.751 Q2
7. Tom Chilton ROAL Chevrolet 1:30.897 Q2
8. Dusan Borkovic Campos Chevrolet 1:31.099 Q2
9. Gianni Morbidelli Munnich Chevrolet  1:31.207 Q2 
10. Tiago Monteiro Honda 1:31.224 Q2
11. Rene Munnich Munnich Chevrolet 1:31.345 Q2
12. Mehdi Bennani Proteam Honda 1:32.458 Q2
13. Robert Huff Lada 1:32.142 Q1
14. James Thompson Lada 1:33.162 Q1
15. Mikhail Kozlowskiy Lada 1:34.210 Q1
16. John Filippi Campos SEAT 1:35.972 Q1
17. Franz Engstler Engstler BMW 1:36.022 Q1
18. Pasquale di Sabatino Engstler BMW 1:36.083 Q1

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: