DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Fangio még Vettelnél is gyorsabban nyert - India statisztikái

Sebastian Vettel kevesebb mint három év alatt gyűjtött össze négy bajnoki címet, és bizonyára nem gondoltuk volna, hogy valakinek még nála is gyorsabban sikerült ez. Emellett Felipe Massa két és fél éve nem látott tettet hajtott végre, az indiai dobogó pedig tíz éve nem látott sormintát hozott.

Sebastian Vettel negyedik bajnoki címével, ha úgy tetszik, minden idők harmadik legsikeresebb versenyzőjévé vált, holtversenyben Alain Prosttal. Tőlük többször csak Juan Manuel Fangio (5) és Michael Schumacher (7) ünnepelhettek a szezonok végén. Zsinórban négy bajnoki győzelemre is csak ők ketten voltak képesek.

Vettel első és eddig utolsó címszerzése, azaz a 2010-es Abu Dhabi és a 2013-as Indiai Nagydíj között mindössze 2 év, 11 hónap és 13 nap telt el. De nem ő az, aki a legrövidebb idő alatt tudott egymás után négy bajnoki címet szerezni. Fangionak még ennél is kevesebbre, 2 évre, 10 hónapra és 28 napra volt szüksége 1954 és 1957 között. Schumacher 3 év és 4 nap alatt tudott leggyorsabban négy címet szerezni 2000 és 2003 között, de persze ő a következő évben még megspékelte ezt egy továbbival.

Ami pedig a Vettel és Prost közötti összehasonlítást illeti, érdemes megjegyeznünk, hogy a német negyedik bajnoki címének begyűjtésekor is 15 nappal fiatalabb volt, mint a Professzor akkor, amikor még csak első futamgyőzelmét aratta a Formula-1-ben.



Vettellel együtt a Red Bull is bezsebelte negyedik titulusát a hétvégén, de ez volt az első alkalom, amikor mindkét címüket ugyanazon a pályán biztosították be. Az osztrákok néhány év alatt hihetetlen magasságokban jutottak: rajtuk kívül csak a Ferrari és a McLaren tudott zsinórban négy szezonon át uralkodni a sport 64 éves történelmében.

Vettel azonban még ebben az idényben újabb komoly rekordra törhet. A nyári szünet óta rajta kívül senki nem tudott futamot nyerni, így jelenleg egy hatos sorozatnál tart. A megszakítás nélküli legtöbb futamgyőzelem rekordját Schumacher és Alberto Ascari tartják 7-tel. (Bár Ascari számára bizonyos szempontból egészen 9-ig nyúlik ez a széria, hiszen 1953-ban az akkor a pontversenybe beleszámító Indianapolis 500-on nem állt rajthoz.) Ha Vettelt a hétvégi Abu Dhabi Nagydíjon sem tudják megállítani, azzal beéri őket, és mivel már senki nem fejleszti az idei autót, azt sem nehéz elképzelni, hogy a szezon végéig tovább javítja a rekordot.

A német továbbá azt is elmondhatja magáról, hogy az eddig megrendezett mindhárom Indiai Nagydíjat megnyerte, noha az előző kettővel ellentétben most nem ő állt az élen az összes körben.  

A Red Bull és Vettel eredményei mellett szinte eltörpülnek a mezőny többi résztvevőjének statisztikái, azonban ezek között is akad jó néhány különlegesség.

Fernando Alonso a 11. helyen fejezte be a versenyt, így több mint három év, a 2010-es Brit Nagydíj óta most ért először célba a pontszerző helyeken kívül. A Ferrari emellett éppen ezen a hétvégén érte be a McLaren zsinórban 64 futamon át tartó pontszerzési sorozatát, így most együtt tartják a rekordot.

Felipe Massa a 2011-es Kínai Nagydíj óta először győzte le Alonsót úgy, hogy mindketten célba értek. A spanyollal pedig ezt megelőzően éppen 2011 elején fordult elő az is, hogy három futamon keresztül egyszer sem állt dobogón.

Sergio Pérez az 5. helyen ért célba, ami a legjobb eredménye a McLarennel, felülmúlva a bahreini 6. pozícióját. Ezzel a wokingiak idei legjobbját is beállította, hiszen Jenson Button sem jutott még ennél feljebb 2013-ban - ő Sanghajban lett 5.

Romain Grosjean a 17. rajthelyről tudott felkapaszkodni a dobogó harmadik fokára, ezáltal 14 pozíciót lépett előre a futamon, ami az idei szezonban a legnagyobb előrelépés. Ezt megelőzően Paul di Resta silverstone-i menetelése számított az etalonnak, aki akkor huszonegyedikként rajtolva lett a nyolcadik.

A francia emellett zsinórban harmadik versenyén állhatott fel a dobogó harmadik fokára. A legutóbbi három futamon tehát az 1. és a 3. helyen is ugyanaz a személy ünnepelhetett. Utoljára 2003-ban fordult elő ilyen, amikor a San Marinó-i, a Spanyol és az Osztrák Nagydíjat is Michael Schumacher nyerte, míg minden alkalommal Rubens Barrichello végzett a dobogó alsó fokán.

Grosjean először tudta két egymást követő versenyen legyőzni Kimi Raikkönent úgy, hogy mindketten célba értek. Raikkönen a kései kerékcseréjének köszönhetően azért még megfutotta a verseny leggyorsabb körét, amit pályafutása során már 39. alkalommal tett meg, és csak kettő újabb kell számára ahhoz, hogy beérje az ezen a listán második helyen álló Prostot.

Az indiai az egyetlen pálya a jelenlegi naptárban, ahol Lewis Hamilton még nem tudott dobogóra állni. Egy 7. és egy 4. helyet követően most 6. lett.

Idén még csak másodszor fordult elő, hogy egy versenyen egy csapat mindkét autója kiesett. Most a Caterhamet sújtotta ez a balszerencse, míg Malajziában a Force Indiát.

Giedo van der Garde egymást követő második versenyét volt kénytelen feladni amiatt, mert az első körben ütközött egy Marussiával.

Akármilyen észrevétlenül is, de Max Chilton debütálása óta minden futamon célba ért. Immár 16-nál tart a sorozata, amivel beérte a 2005-ben ugyanilyen jó szériával kezdő Tiago Monteiro rekordját.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: