DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Elérhet-e zsinórban 7 győzelmet Vettel? - Suzuka statisztikái

Sebastian Vettelnek reális esélye nyílt arra, hogy beállítsa a megszakítás nélküli futamgyőzelmek rekordját, Fernando Alonso kétes értékű pontcsúcsot ért el, míg Romain Grosjean kikerekítette a francia dobogók számát. Az alábbi statisztikai érdekességeket hozta a Japán Nagydíj.

Sebastian Vettelt a nyári szünet óta nem lehet megállítani: a német zsinórban ötödik győzelmét szerezte, amire korábban még sohasem volt képes. Még a szintén általa dominált 2011-es szezonban sem tudott háromnál több versenyt nyerni egymás után.

Ezen teljesítményével újabb ranglistán emelkedett fel a legnagyobbak közé, hiszen egymást követően legalább öt győzelemre eddig csak Alberto Ascari, Jack Brabham, Jim Clark, Nigel Mansell és Michael Schumacher voltak képesek. Vettelnek immár reális esélye van arra, hogy beállítsa, vagy akár meg is döntse a Formula-1-ben rekordnak számító hét megszakítás nélküli győzelmet. Ilyet eddig csak Ascari (az 1952-es Belga és az 1953-as Argentin Nagydíj között) és Schumacher (a 2004-es Európa és Magyar Nagydíj között) tudott végrehajtani. A Red Bull pilótájának ehhez Indiában és Abu Dhabiban is nyernie kell, ami nem tűnik megvalósíthatatlannak, hiszen előbbi pályán az eddig megrendezett két verseny minden körében az élen állt, míg utóbbin az elmúlt két alkalommal csak egy defekt és egy csapathiba fosztotta meg annak lehetőségétől, hogy a győzelemért harcoljon.

Vettel öt suzukai versenyéből immár négyet megnyert, ezen a hétvégén azonban legrosszabb rajthelyét jegyezhette a pályán. Ehhez mindössze a második pozícióba kellett kvalifikálnia, hiszen korábban mindig ő állt a pole-ban.

Webber 12. pole-pozícióját és 18. leggyorsabb körét jegyezte a hétvégén, ezzel mindkét tekintetben beérve korábbi csapattársát, David Coulthardot. Az ausztrál idén először győzte le Vettelt az időmérőn, így immár a mezőnyből senki nem rendelkezik 100%-os szombati mérleggel.



Vettel és Webber 14. alkalommal végeztek csapattársként egy futam első két helyén, ugyanannyiszor, mint azt Ayrton Senna és Alain Prost tették a McLarennél. Mivel azonban az ausztrál visszavonul a szezon végén, Michael Schumacher és Rubens Barrichello 24-es rekordját egy ideig még biztosan nem múlja fölül egy páros sem.

A Renault egy jelentős mérföldkövet ért el a hétvégén, hiszen Webber a motorgyártó 209. első rajthelyét szerezte, akik ezzel megelőzték a 208 pole-lal rendelkező Ferrarit az örökranglistán. Ami pedig a futam végeredményét illeti, ez volt idén már a negyedik, és egymás után a második olyan dobogó, amelyen mindhárom pilóta autóját a Renault erőforrásai hajtják meg.

Mint azt a Japán Nagydíjat követően maga is büszkén hangoztatta, Fernando Alonso megdöntötte az F1-ben szerzett legtöbb pont rekordját - noha ezt jelentősen árnyalja, hogy a pontrendszer számos változáson esett át a sport több mint 60 éve során, a 2010-es módosítás pedig végleg ellehetetlenítette az összehasonlítást. Jelenleg már egy 5. hellyel is meg lehet szerezni azt a 10 pontot, amihez korábban egy futamgyőzelem kellett. A spanyol mindenesetre 1571 egységnél jár, ezzel felülmúlva Michael Schumacher 1566-ját. A jobb összehasonlítás kedvéért azonban nézzük meg, hogyan állnának egymáshoz képest, ha mindketten teljes pályafutásuk során a jelenlegi, az első tíz helyezettet díjazó rendszer szerint lettek volna értékelve: ez alapján Schumacher 3890 ponttal áll, míg Alonso "csak" 2414-et számlál, és Alain Prost (2483) mögött a harmadik helyet foglalja el az örökranglistán.

Romain Grosjean pályafutása során már hatodszor végzett a 3. helyen, de csak most először tette ezt úgy, hogy nem Kimi Raikkönen lett a második. Mindezzel ráadásul Franciaország 300. Formula-1-es dobogóját szerezte, amivel a harmadik legsikeresebbek a nemzetek között. A listát magasan a britek vezetik 584 pódiummal, de a második helyért szorosnak tűnik a csata, hiszen a németek 303, a brazilok pedig 288 dobogóval fogják közre a franciákat. Vettel sikereit és a brazilok létszámcsökkenését elnézve azonban a különbségek várhatóan nőni fognak ez a három ország között a következő években.

Grosjean kiváló rajtját követően 26 körig vezette a versenyt. öt korábbi esetben is állt már az élen, de mindig csak a bokszkiállások során került oda, és összesen úgy is csak 12 körig. Végül azonban ő és Lewis Hamilton is áldozatául esett a suzukai második rajtsor átkának, ugyanis a 3. vagy a 4. helyről startolva még soha senki nem tudott futamot nyerni ezen a pályán.

Zsinórban a 100. futam ért véget úgy, hogy legalább egy német pilóta volt a pontszerzők között. A sorozat a 2008-as Brit Nagydíj óta tart. E tekintetben ők a legsikeresebb nemzet, míg a britek jelenleg is futó sorozata 78-nál tart.

Jenson Button a 9. helyen végzett, ami a legrosszabb eredménye Suzukában. 12 versenyen vett részt a pályán, és mindegyiket be tudta fejezni.

Nico Hülkenberg pályafutása során először tudott négy egymást követő futamon is pontot szerezni. Először ért célba azonban a legjobb tíz között csapattársa, Esteban Gutiérrez, így 15 versenyt kellett várnunk, hogy a szezon újoncai közül valaki pontot szerezzen. A Sauber a tavalyi Olasz Nagydíj óta először jegyezhetett kettős pontszerzést.

Sergio Pérez egy defektet követően csak a 15. helyen végzett, s 15 McLarennel teljesített versenye során továbbra sem tudott dobogóra állni. A legutóbbi versenyző, akinek ez ilyen hosszú ideig nem sikerült a wokingiak autójával, Mark Blundell volt 1995-ben.

Miután Lewis Hamilton kiesett, Max Chilton maradt az egyetlen, aki az idei összes futamot be tudta fejezni. Chilton ezzel valójában beérte Hamiltont, aki pályafutása első 15 versenyén szintén mindig meglátta a kockás zászlót. A debütálástól számított legtöbb célba érkezés rekordját Tiago Monteiro tartja 16-tal, ő 2005-ben a Jordannel érte el ezt a hosszú sorozatot, amit a Marussia pilótája Indiában beállíthat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: