DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Off-road

Varga Viktor: Bátrak előzése, fuglaui kiadás!

Varga Viktor idén, úgy fest, a látványos előzésekre specializálódott! A Bánkuti MotorSport versenyzője korábban a nyirádi OB-futamon is a pálya leggyorsabb, legbevállalósabb részén előzött, ahol nemigen szoktak, és az elmúlt hétvégén, Fuglauban is valami hasonlót mutatott be, ráadásul egy előfutamon belül kétszer is!

Viktor rossz rajtjainak a nézők örültek a legjobban vasárnap Fuglauban, az FIA Közép-Európai Zóna Trófea, illetve a magyar, az osztrák és a cseh nyílt rallycross bajnokság aktuális futamának helyszínén, mert azok néhány egészen látványos előzést szültek. A Magyar Kupában az előző versenyekhez hasonlóan egy bérelt Opel Astrával induló pilóta rajtja az első előfutamban pocsékul sikerült, és az első kanyarig vezető úton az 1. helyről az 5.-re csúszott vissza.



Az időmérőn mutatott tempója viszont saját futamában az 1. helyre predesztinálta volna, és ennek megfelelően meg is kezdte látványos felzárkózását, sorra szedve áldozatait egy olyan ponton, ahol legfeljebb a rajtot követően szoktak előzni, a későbbi körökben nem igazán. A pálya leggyorsabb, célegyenest követő jobbos töréséről van szó, ahová Viktor elképesztő bátorsággal, határozottsággal és precizitással tette be az Opelt a belső ívre előbb egyik, majd két körre rá egy másik vetélytársa mellé is, és mindkétszer tökéletesen, tisztán és sportszerűen vitte végig az előzési manővert.



Saját futamában ez a 3., összesítésben az 5. helyre volt elég, míg a második előfutamot egy újabb gyengén sikerült rajt után a 8. helyen zárta. Javításra már nem volt lehetősége, mivel a harmadik előfutam a komoly időcsúszás miatt elmaradt, Viktor így a B-döntő első rajtkockáját foglalhatta el. A rajtja megint nem sikerült tökéletesen, ketten rögtön elmentek mellette, de az első körben tudta velük tartani a lépést, és minden esélye meg lett volna támadni őket, ha nem szól közbe a technika ördöge. De közbeszólt, ugyanúgy, ahogy a saját második előfutamában csapattársának, a SuperNationalben induló Zsipi Róbertnek.



Mindkettőjük autójában az áramtalanító lépett érvénybe, ez pedig automatikusan letiltott minden funkciót az autóban, ami megállt. Viktor esetében ez a feljutási esélyek elszállását és a verseny végét, Robi esetében komoly időveszteséget és a döntőbe jutás lehetőségének az elvesztését jelentette a biztató első előfutam után. Viktor így a Magyar Kupában géposztályában a 4. helyen végzett, míg Robinak a SuperNationalban géposztályának a 11. helyét sikerült megkaparintania első fuglaui versenyén.




 
Varga Viktor (Magyar Kupa, Opel Astra, abszolút 11. hely, géposztály 4. hely)
"Egész jól indult a verseny. A bemelegítő edzésen még nem igazán éreztem a pályát, de az időmérőre sikerült elkapnom a ritmust, és ott egy abszolút 2. időt futottam. Az első előfutamban a rajtom borzasztóan sikerült, úgyhogy csak 5.-ként tudtam elfordulni, viszont gyorsabb voltam, mint az előttem levők, úgyhogy tudtam őket támadni. Ez volt igazából a napom talán legjobb része, két versenyzőtársamat is megelőztem a célegyenes utáni tempós jobbosban, ami a pálya talán legbevállalósabb része, és többen is odajöttek hozzám gratulálni a futam után, hogy jók voltak az előzések, ami jól esett. A rajtom viszont a második előfutamban sem sikerült jól, és csak egy 8. időt sikerült mennem abszolútban, így pont lemaradtam az A-döntőről és a B-döntő 1. rajtkockájába kvalifikáltam magam. A B-döntőben a rajtom nem volt olyan tragikus, mint az azt megelőzőek, és legalább a 3. helyen el tudtam fordulni, majd egy körön át szorosan ott loholtam a két vetélytársam nyomában, teljesen egymáson autóztunk hárman. A második kör elején azonban valamiért működésbe lépett az áramtalanító, ami mindent letiltott a motorban, és megállt az autó. Sajnálom, hogy így ért véget ez a verseny, mert úgy érzem, lett volna esélyem előrejönni a 3. helyről, és akár feljutni az A-döntőbe. Technikai sport, úgyhogy sajnos mindig benne van egy ilyen hiba lehetősége, de ilyenkor mindig marad hiányérzet az emberben, főleg, ha egyébként úgy érzi, jól elkapta a pálya ritmusát, és több volt a versenyében. Én most így érzem, úgyhogy picit csalódott vagyok, de nem csüggedek, készülök a következő megmérettetésre."


 
Zsipi Róbert (SuperNational, Peugeot 306, abszolút 23., géposztály 11. hely)
"Ismét egy számomra idegen pályán vágtam neki egy versenynek, és az elejéről kellett kezdenem a pálya elsajátítását. Csapattársam, (Bánkuti) Gábor ebben sokat segített, hiszen előző este együtt végigsétáltunk a pályán, és elmondta, hol mire figyeljek. Ezt másnap próbáltam a gyakorlatba átültetni, de nem volt olyan könnyű, mint elmondva, úgyhogy az időmérő első körében rögtön megfogtam a falat, így a mért köreimet már sérült futóművel teljesítettem. Utána az első előfutamom viszont nagyon jól sikerült, végig üldözni tudtam egy vetélytársamat, és még közeledtem is rá, de ahhoz egy kicsit valószínűleg még több rutinra lett volna szükségem, hogy meg is tudjam előzni. Mindenesetre jó volt ennyire közel látni magam előtt valakit, ez engem is húzott, és jobb köridőket értem így el, mint egymagamban menve. A féktávokkal mindenesetre még volt egy kis problémám, Gábor a futam után egyből szólt, hogy azokat még vehetem rövidebbre. A második előfutamban aztán sajnos az áramtalanító kétszer is elszállt, ami miatt a célegyenes utáni első kanyarban gyakorlatilag megállt az autóm, újra kellett indítani, és innentől kezdve a futamomnak persze lőttek. Kár érte, mert egyébként a második két körben már jobb köridőket futottam, mint előtte az első előfutamban. Harmadik előfutam nem volt, így a döntőkről sajnos lemaradtam. Elég furcsa, hogy számomra így ért véget a verseny, hiszen a szabályok értelmében három előfutamot kell(-ene) rendezni, de az idő csúszás miatt az utolsó most elmaradt. Így viszont már nem volt esélyem javítani. Egyébként a pályával nekem nem volt különösebb bajom, viszonylag jól lehetett rajta menni, de azt például nem tudom megérteni, hogy miért kell a futamok között locsolni, mert ez egyenlőtlenné teszi a körülményeket, és innentől nem mindegy, hogy ki melyik futamban kerül sorra, és éppen locsoltak-e előtte vagy nem. Nekem most szerencsém volt ezzel, de tudom, hogy Gábornak például volt ebből problémája. Ez a verseny most ilyen volt, én sokat tudtam belőle tanulni. Most már a következő tesztekkel készülünk az év hátralévő futamaira."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: