DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Off-road

A máriapócsi teszt a versenyzők és a szerelők szemével

Nyirád után az elmúlt hétvégén Máriapócsra utazott tesztelni a Bánkuti Motorsport csapata, ahol Bánkuti Gábor mellett Zsipi Róbert és Varga Viktor készült a Magyar Nyílt Rallycross Bajnokság húsvéthétfői, ugyanezen a pályán, a RabócsiRingen megrendezésre kerülő nyitófordulójára.


 

A csapat egy autót vitt le a tesztre, a régi Eb-s Peugeot 306-ost, amellyel idén Zsipi Róbert fog teljes szezont futni a SuperNational kategóriában. Az első autóversenyét tavaly a Kakucsringen teljesítő pilóta az egynapos teszten Bánkuti Gáborral osztozott a 306-os volánján. Az elején egymás mellett ültek, és Gábor vitte csapattársát, mutatva neki az ideális íveket, mivel Máriapócson Gábor már megszámlálhatatlan sok versenyt teljesített sikerrel, míg Robi most járt itt életében először.



 



 

Újra beleült régi versenyautójába a másfél év kihagyás után visszatérő Varga Viktor is, de ő most a kis 306-ossal csak néhány kört tett meg, az idő nagy részében azzal az Opel Astrával próbált meg minél közelebbi barátságba kerülni, amelyet a máriapócsi hosszúhétvégén is vezetni fog majd az év első versenyén. Viktornak az idei évre egy új 206-ost épít a csapat, azonban a szezonnyitóra ez az autó nem fog elkészülni, ezért bérlik ki Ujházi Lászlótól az Astrát, hogy Viktor ne veszítsen értékes pontokat azzal, hogy távol marad az év első futamától.



 

A teszt számára és a csapat számára is hasznos volt, egyedül a szerelőknek, főként a 306-os felkészítéséért felelő Dobos Sándornak hullott ki a haja, miután Gábor körbevitte őt a végére a murvás részeken meglehetősen rossz állapotba kerülő pályán. A pályával egyenes arányosan került rossz állapotba a szerelő is, aki kézzel-lábbal tiltakozott az ellen, amit szegény autó kapott! 



 



 

Bánkuti Gábor (Peugeot 306)

"Lementünk edzeni Máriapócsra is, örültünk a lehetőségnek, hogy Nyirád után a szezonnyitó helyszínén is tesztelhettünk egy napot, és bejárathattuk kicsit a régi mozdulatokat. A V6 Maxit most nem vittük le magunkkal, csak a 306-ost, úgyhogy Robi és én is azzal gyakoroltunk, illetve (Varga) Viktor is beült egyszer, és ment vele néhány kört, de ő alapból most Újházi "Tyuki" (László) Astrájával tesztelt, mivel a húsvéti idénynyitón is azzal az autóval fog menni, miután az övé még nem lesz kész. Az elején körbevittem Robit, mivel ő most járt először Máriapócson, megbeszéltük az íveket. Élvezte, és utána ő is hamar felvette a ritmust, és jó időket tudott menni az autóval. A kis 306-osunk végig rendben üzemelt, az Opelnek a benzincsöve időlegesen megadta magát, de azt is sikerült orvosolni, így Viktor is folytathatta a munkát. A végére sajnos meglehetősen rossz állapotba került a pálya murvás része, nagyon elhasználódott. A fiúkat pont ekkor, a végén vittem körbe, és hát nem is tetszett nekik, amit kapott az autó, úgyhogy abba is hagytuk egy idő után, nem akartuk tovább gyilkolni a technikát így a szezonrajt előtt. Edzésnek megfelelt ez a teszt, így úgy gondolom, hogy a célját elérte."



 

Zsipi Róbert (Peugeot 306)

"Nekem tetszett! Nagyon szimpatikus a máriapócsi pályában az, hogy viszonylag kevés benne a murva, és a pálya nagy részén aszfalton megyünk. Ez valamelyest megkönnyítette a helyzetemet a pálya elsajátításában, mivel az aszfaltos szakaszokon alapvetően könnyebben tudom kezelni az autót. A kis 306-osom szenzációsan viselkedett és nagyon masszívan tapadt mindenhol, élmény volt vezetni. Az elején Gábor körbe is vitt a pályán és megmutatta, hol kell menni, a továbbiakban ez is segített. Mértük az időket, és körülbelül 2-3 másodperccel mentem lassabb köröket, mint ő az én autómmal, ami úgy gondolom, nem rossz annak fényében, hogy most jártam először Máriapócson, Gábor pedig egy kilencszeres magyar bajnok."



 



 

Varga Viktor (Opel Astra)

"Jó volt újra versenyautóba ülni, hiányzott már nagyon. Utoljára 2012 év végén, a szezonzárón vezettem versenyautót, akkor azt a nordringi futamot meg is nyertem ugye, de azóta nem volt lehetőségem vezetni. Úgyhogy tényleg nagyon örültem ennek az egynapos máriapócsi tesztnek, amely során összesen úgy 25-30 kört tettem meg. A végére el is fáradtam rendesen, szokatlan és megerőltető volt, és ugye az autó is új volt nekem. A saját idei versenyautóm még épülőfélben van, így a mostani teszten és a húsvéthétfői szezonnyitón is Laci Astráját fogom vezetni. Az autóról az első benyomásaim pozitívak voltak. Nem voltak túlzottan nagyok az elvárásaim, hiszen tudtam, hogy a motor nem agyon tunningolt, ráadásul széria gumikon is mentem, de ahhoz képest meglepően jól viselkedett. Mentem néhány kört a 306-ossal is, ami a régi versenyautóm - az azért egész más, az egy jóval könnyebben kezelhető és kifinomultabb technika. De ettől függetlenül élveztem az Opel vezetését is, és alig várom a versenyt."



 

Dobos Sándor, szerelő

"Nagyon jó érzés volt elrajtolni az autóval, és az aszfaltos részig minden rendben volt, azt nagyon élveztem. Aztán viszont, ahogy a murvás részre értünk, én elkezdtem kiabálni, hogy álljunk már meg, mert ez tönkreteszi az autót! Gábor persze csak nevetett, és továbbra is csak a gázon állt, de hát én ugye más szemszögből nézem a dolgokat, mert én szerelem ezt az autót, és szinte nekem fájt mindenegyes gödör, amin keresztül nyekkentünk. Fogalmam sem volt róla, mit bír ki ez az autó, és minek van kitéve a pályán, hihetetlen volt. Az aszfaltos rész viszont tényleg csodás érzést nyújtott, lehetett érezni, hogy hogyan fog a gumi és nyúlik - de nem csúszik - meg az autó súlya alatt. Ismét egy újabb élménnyel gazdagodtam, és hát utána egyből ugrottam is ki az ülésből, és néztem át az autót, hogy nem lett-e baja! De azt hiszem, ez már szakmai ártalom!"



 

A cikkben megjelent fotók korábban készültek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: