DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Gokart

Gokart: Lendületben - Fodor Géza vezeti a bajnokságot

Az országos gokart bajnokság elmúlt négy fordulója jól alakult Fodor Géza számára, aki a Kálmán Motorsport színeiben folyamatosan hozta a győzelmeket és a dobogós helyezéseket, és ennek megfelelően két versenyhétvégével a szezon vége előtt vezeti a bajnokságot.

A szezon elején nem sikerült túl jól a kecskeméti túra. Utána két brucki forduló következett. Változott a helyzet?

Kecskeméten valóban elég eredménytelen hétvégét zártunk, Bruckban viszont fordult a kocka. Egész hétvégén változékony időjárással kellett számolnunk. Az időmérőn a második helyet sikerült megszereznem esőben, majd az elődöntőre felszáradt a pálya. Ekkor újra slick gumikon mentem ki a pályára és hatalmas csatában végül a nyílt bajnoki forduló második helyét szereztem meg, ez a hazai értékelésben győzelmet jelentett. A döntőben a második helyről indultam, de a rajt után visszaestem a negyedik pozícióba. Az egész versenyen küzdöttem a dobogóért Ellenes Lacival, akit az utolsó körben tudtam megelőzni, így végül harmadikként intettek le. Ez az országos bajnokságot tekintve egy második helyet ért. Ez a hétvége már hangulatilag és eredményt tekintve is nagyon pozitívan alakult, magunk mögött hagytuk a gödröt.

Ezt követően ismét bruckban rendeztek bajnoki fordulót, ami egyben Közép-Európa Zóna (CEE) forduló is volt. Hogyan alakult a hétvége?

A kvalifikáció nagyon jól sikerült a napos időben, ezredre azonos időt sikerült elérnem, mint Fenz Gerhard, viszont ő futotta először a leggyorsabb kört, így ő indulhatott az élről. Végül az elődöntőben és a döntőben is a második helyet szereztem meg, ami hazai fronton dupla győzelemmel bírt.



Aztán visszatértetek a határokon belülre és Máriapócson indultál. Történt valami változás a korábbi versenyekhez képest?

Nem is akármilyen. A hétvége előtt leültem beszélni a KMS vezetőjével Kálmán Péterrel és megállapodtunk abban, hogy Tony Kart vázat fogok ezentúl használni, de természetesen a Kálmán Motorsport színeiben. Ez mindenki számára új helyzetet teremtett, ezt a vázat még senki nem ismerte. Sikerült azonban alkalmazkodni a körülményekhez és az egész hétvégén a leggyorsabbak között voltunk. Az időmérőt vasárnap magabiztosan sikerült megnyernem, majd dupla győzelmet szereztem a két futamon. Mindazonáltal, a beállítások még nem voltak tökéletesek, van még mit finomítani rajtuk. A győzelmeken felül mindkét futamban a leggyorsabb köröket is én futottam.

Végül visszatértetek Kecskemétre. Nem izgultál, hogy ismét egy gyengébb hétvége következik majd?

Nem, mert már az első edzéseken is gyors voltam. Vasárnap azonban valahogy nem sikerült megtalálni a megfelelő beállításokat, így végül az időmérőn, az elődöntőben és a döntőben is be kellett érnem a második hellyel, ami hatalmas fejlődés a kecskeméti pályán. Sikeres hétvégén zártunk, jó úton járunk, tovább kell haladnunk rajta.

Mi várható a hátralévő két fordulóban, hiszen tudvalevő, milyen szoros a bajnokság állása?

Jelenleg három ponton belül áll az első három a tabellán, tehát tényleg szorosnak mondható az állás. Nagyon fontos a felkészülés az utolsó két fordulóra. Ennek érdemi részét képezte, hogy indultam a 28. Nike Budapest félmarathonon, ami már a második ilyen kihívás volt az életemben. Az elsőhöz képest hatalmasat javítva, 1 óra 35 perces időt értem el, amely elégedettségre ad okot. Az eredményekért nagyon hálás vagyok ralis csapattársamnak, Krózser Menyhértnek, aki minden gokartos futamomon kint van, valamint Halász Jánosnak a fizikai felkészítésért, Ioannis Antoniadisnak a hasznos tanácsokért, Zozónak, a szerelőmnek és az egész csapatnak a támogatásért.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: