DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Kurt Busch nem érzi úgy, hogy helye lenne a Formula-1-ben

Az F1-es csapatot indító Gene Haas NASCAR-pilótája, Kurt Busch szerint már késő lenne Formula-1-es karrierbe kezdenie, így ezt (egyelőre) fel sem vetette főnökének.

Immár hivatalossá vált, hogy a NASCAR-csapattulajdonos Gene Haas jövőre csapatot indíthat a Formula-1-ben, s természetesen szóba került a lehetősége, hogy az amerikai csapat lehetőséget ad majd egy tengerentúli versenyzőnek. A Motorsport.com azzal a kérdéssel kereste meg a Haas NASCAR-csapatában vezető amerikai szupersztárt, Kurt Buscht, hogy szívesen kipróbálná-e magát a királykategóriában.



 

Busch azonban úgy érzi, hogy 35 évesen már késő van ahhoz, hogy új karrierbe kezdjen, s elmondása szerint nem is kereste meg ezzel kapcsolatban Gene Haast: "Nincs itt az ideje, egészen másfajta versenyzés ez, mint amit én csinálok. De most azért kapok belőle egy adagot az IndyCarban" - mondta Busch, aki az Andretti Autosport színeiben részt vesz majd a májusi 500 mérföldes futamon.



 



 

"Úgy gondolom, az F1-hez vezető út gokartokkal és Formula-Fordokkal kezdődik, egész életedben nyitott kerekes autókkal versenyzel, nem oválpályákon. Ha az F1-ben akarsz a legjobb lenni, nem foglalkozol zárt karosszériás autókkal és oválpályás vezetési technikákkal. Az egész nagyon korán kezdődik, ott van például Lewis Hamilton, akit fiatal tinédzserkora óta szemmel tartanak."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: