DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Tereprali (TR)

Fodor hat kilométerre a győzelemtől

Átok sújtja Fodor Imrét a tereprali OB nagykállói futamán, a tavalyi évhez hasonlóan ismét alig néhány kilométerre a céltól, az abszolút első helyről kényszerült a verseny feladására.

Izgalmas nap elé tekintett a 4x4 Hungary csapat párosa a nagykállói Adrenalin Kupa utolsó napjának reggelén, hiszen mindössze öt másodperces előnnyel vezetett a versenyben a lengyel Lukaszewski BMW-je előtt. A tét ráadásul nem volt kicsi, hiszen Fodornak nyernie kellet ahhoz, hogy életben tartsa bajnoki címvédése reményeit.

 

A nap első fele a Ford Ranger és legénysége sikerét hozta, mert bár Lukaszewski behúzta a rövid pályán a szakaszgyőzelmet, Fodor a hosszabbikon alaposan visszavágott, több mint egy percet mért legnagyobb ellenfelére, így közel egyperces előnnyel az utolsó körnek is az abszolút első helyről vágott neki.

 

 



A hajrában azonban az időjárás is beszállt az izgalmak fokozásába, pillanatok alatt özönvíz szerű eső zúdult Nagykálló térségére. A bánya ismét a lengyel fiúé lett, de a záró szakaszra még mindig megmaradt Fodorék előnyéből több mint 40 másodperc, ami ebben a pillanatban azt is jelentette volna, hogy a páros saját kezébe veheti sorsát a bajnokságban. A közel 60 kilométeres záró szakasz kétharmadáig jól is alakultak a dolgok, hat kilométerre a szakasz céljától azonban Fodoréknak ismét át kellett élniük azt, amit egy évvel korábban se szerettek volna: néhány kilométerre a céltól egy út menti árok foglyul ejtette a Ford Ranger-t és az első helyről a verseny feladására kényszerültek.

 

 "Nehéz szavakba önteni érzéseinket, mérhetetlenül csalódottak vagyunk." - mondta Fodor Imre a verseny végén. "El lehetünk átkozva, mert tavaly Nagykállón ugyanezen a pályán, ugyanígy, alig néhány kilométerre a céltól, az első helyen álltunk amikor beragadtunk sárba, most pedig egy árokban végeztük. Én is hibáztam, mert a kelleténél gyorsabban érkeztem a saras részre, az autó hirtelen megúszott és becsúsztunk a kukoricásba. Reflexszerűen próbáltam meg visszatalálni a pályára, mert az út menti gaztól nem láttunk ki semmit, így azt sem vehettük észre, hogy ott ahol 5 méterrel korábban még sima volt az út, most egy jó 2 méteres árok van, innen pedig már nem volt kiút."

 

A páros kiesésével a futamgyőzelmet a lengyel Marcin Lukaszewski és Magdalena Duhanik szerezte meg egy BMW-vel, Fekete Antal és Tóth György pedig függetlenül a bajnokság további futamainak eredményétől második helyen célba érkezve begyűjtötte a magyar bajnoki címet. "Azt hiszem nagyon jó helyre került a futamgyőzelem, Lukaszewski egész hétvégén nagyszerű ellenfél volt! Az utolsó kilométerekig remek csatákat vívtunk, gratulálok a futamgyőzelemhez, mint ahogy ezúton szeretnék gratulálni Fekete Antinak és Tóth Gyurinak is első magyar bajnoki címükhöz."

 

Az Adrenalin Energiaital Kupa végeredménye:

1. LUKASZEWSKI Marcin/DUHANIK Persson Magdalena 04:21:27

2. FEKETE Antal/TÓTH György, Toyota Hilux +7:47

3. OUREDNICEK Tomas/VACULIK Pavel, Hummer H3 Evo1 +21:16

4. STANCO Maciej/KOLODZIEJ Artur, Chevrolet S10 +56:01

5. VARGA Imre/SZEGEDI Ferenc, Nissan KingCAB +58:53...

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: