DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Tereprali (TR)

Hetedik idő és szakasztörlés

Eddigi talán legkiválóbb eredményét érte el Hangodi Zoltán és a Yamaha HQ Buggy: a Baja Poland vasárnap délelőtti szakaszán a hetedik idő került a magyar pilóta neve mellé. A délutáni szelektívet a szervezők sajnos törölték, így a HQ Racing versenyzője végül a Világkupa-értékelés 23. helyén zárt, és a HunGarian Baja után ismét begyűjtötte a kategória-győzelemért járó pontokat.

A szombat délutáni remek versenyzés után Hango nagyon várta a vasárnapi két szelektívet. A reggeli, 73 kilométeresként meghirdetett mért szakaszon kiváló időt autózott Hango, egészen a 62. kilométerig, ahol meg kellett állnia. Na, nem önszántából, pláne nem a Yamaha HQ Buggy miatt, amely kiválóan ment, hanem azért, mert a szervezők egy baleset miatt félbeszakították a szakaszt. Utólag az eredménylistából kiderült, hogy Hango ekkor a hetedik helyen autózott" A délutánra meghirdetett záró szelektíven végül el sem rajtolhatott a mezőny, a hivatalos indoklás szerint az eső és a veszélyessé vált körülmények miatt.

 

"Sajnáljuk, hogy törölték az utolsó szelektívet, mert az egyik Mini sikeresen kivágott három-négy fát. Azt hiszem, egy kicsit mindenki szomorú a szervizparkban, ráadásul nagyon jó időt is mentem, amíg meg nem állítottak. Nagyon készültem erre a napra, reméltem, hogy versenyzünk egy jót, de nem lett belőle semmi. Ami a Baja Poland egészét illeti, az a tegnapi 4 óra 10 perces első szelektív nagyon nem jött jól, de a verseny további része annál jobban sikerült, az autó hibátlanul működött" - értékelt Hango.

 

A csapat számára három hét múlva, szeptember 19-21-én a G-Energy Kupával, a magyar bajnokság hatodik futamával folytatódik a szezon Nagykállón.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: