DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Tereprali (TR)

Sólyom Team MSE: Egy 10 eurós csapágyon múlt

Nem volt szerencséje a Sólyom Teamnek a Túrkeve Kupán. Az első napon a TH kategóriában induló Gyabronka-Radics páros felborult, és autójuk annyira megsérült, hogy fel kellett adniuk a versenyt. A második napon pedig a Sólyom-Galbács párost is a verseny idő előtti befejezésére kényszerítette egy műszaki probléma.


 

A verseny előtti teszt során a csapat mindent a legnagyobb rendben talált a HAWKING-en, így hát semmiféle előjele nem volt annak, hogy a pénteki prológon bármi gond adódhat a váltóval vagy a kuplunggal - mégis ez történt. Szombaton pedig a bordásszíj feszítő görgőjének csapágyai mentek tönkre, ráadásul kétszer egymás után. A második esetben a helyszíni javítás már nem volt kivitelezhető, ezért Olivérék feladni kényszerültek a további küzdelmet.



 



 

Sólyom Olivér: "Nem értem az egészet, még mindig csak pislogok ki a fejemből. A prológon jelentkezett az a tünet, hogy 4-5-6. fokozatban a motor felpörgött, de az autó nem gyorsult, ami vagy a kuplung hibája, vagy a váltóé. Ezzel a hibával még meg tudtam békélni, mert ettől még teljesíteni lehetett volna a versenyt. Aztán szombaton, az első szelektívre vezető etapon, Törökszentmiklós központjában beállt a feszítő görgőnk, és széttépte a bordásszíjat. A szervizcsapatunknak viszonylag hamar sikerült kicserélnie a csapágyakat, de a forfait után már csak az utolsó szakaszra tudtunk visszaállni. Azt hittük, rendben lesz minden, de pár kilométer után ismét beálltak a csapágyak, és az egyik úgy ráégett a tengelyre, hogy nem bírtuk megjavítani. Nagyon bosszús voltam, hogy egy 10 eurós alkatrész miatt kellett kiesnünk! Egy nap elteltével azonban már azt mondom, lehet, hogy ez mentett meg minket a nagyobb bajtól, hiszen vasárnap 4-5 versenyző is összetörte az autóját. Fene tudja, hogy odafent mik voltak a szándékok"



 

Galbács Mátyás: "Az apróbb műszaki gondoktól eltekintve az autó nagyon jól megy, elképesztőek a menettulajdonságai. A navigációt sokkal gyorsabban kell közvetítenem Olivérnek, mint eddig, mert ennél a sebességnél nagyon hamar jönnek a jelek. Kicsit csalódottak vagyunk, mert a KIA elkényeztetett bennünket, az utóbbi két évben egyetlen versenyen sem estünk ki. De ha megoldjuk az új autó műszaki problémáit, remélhetőleg igazán jókat fogunk majd versenyezni."



 



 

A csapat azért nem jött haza üres kézzel: a verseny előtt, Szolnokon rendezett 2013-as díjkiosztón a Sólyom Team tagjai összesen 14 kupát vehettek át.



 

Eredmények:

Sólyom Olivér - Galbács Mátyás

2013. OB T1.1.2 kategória 3. hely

2013. OB Sprint T1.1.2 kategória 2. hely

2013. OB Sprint abszolút 5. hely



 

Hangodi János - Pocseg Ferenc

2013. OB TH kategória 1. hely

2013. OB Sprint TH kategória 1. hely



 

Gyabronka István - Radics Gábor

2013. OB TH kategória 3. hely

2013. OB Sprint TH kategória 2. hely

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: