DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Tereprali (TR)

Rövid volt a Qualisport zárónapja a Túrkeve Kupán

Elsősorban a finomhangolásra összpontosított a Qualisport csapata a Túrkeve Kupa zárónapján. Az idei Africa Eco Race-en ezüstérmesként záró Scania volt a mezőny egyetlen kamionja a hazai évadnyitón, így a kalocsai alakulatnak volt lehetősége próbálgatni a technikát.

 

Próbálgatták is, de a szombati naphoz képest vasárnap kevesebbszer, mindössze egyszer hajtott ki a pályára Kovács Miklós pilóta, Ács László fedélzeti szerelő és a beugró navigátor, az állandó másodpilótát, Czeglédi Pétert helyettesítő Bognár József. A trió a reggeli, kétpói menet során ellenőrizte az előző napi turbógondok megoldását, valamint néhány apróságot, majd visszahúzódtak a túrkevei szervizparkba.

 

"Amit szükséges volt, azt ellenőriztük, de aztán már nem folytattuk a száguldást" - mondta a negyedik Silk Way Rally-jára készülődő alakulat pilótája, Kovács Miklós. "Az oroszországi futam július elején rajtol, így van még időnk az előkészületekre és addig biztosan bonyolítunk majd néhány tesztelést is. Köszönjük a Túrkeve Kupa szervezőinek, hogy itt lehettünk, a közönségnek pedig hálásak vagyunk azért, hogy nagy szeretettel fogadtak bennünket. örülök annak is, hogy Bognár Józsi barátunk a sokéves autós tapasztalatai után kipróbálhatta magát a kamionban."

 

Bognár József nem titkolta, hogy élvezte a Scania navigálását: "A srácokkal régóta közeli barátságban vagyunk, és már korábban megígérték, hogy kapok majd egy ilyen lehetőséget. Most végre eljött az ideje és bevallom, hogy nagyon élveztem. Az csak rátett még egy lapáttal, hogy nagyon jó volt a hangulat a pilótafülkében és a szervizparkban is" - fogalmazott a Dakar-ralit háromszor is megjáró navigátor.

 

A Túrkeve Kupa után a Qualisport a kalocsai főhadiszállásán folytatja a felkészülést a Silk Way Rally-ra, amelyet július 4-12-én bonyolítanak: a rajt helyszíne ezúttal is a moszkvai Vörös tér lesz, a céldobogót a tavalyi évhez hasonlóan idén is az asztraháni Kremlnél állítják fel, ám a több mint 3000 kilométer hosszú útvonal ezúttal érinti majd Tatárföldet és Kazahsztánt is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: