DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Tereprali (TR)

Korda Racing: Kilencet előre

Problémamentes nap után kilenc helyet javított előző napi eredményén az összetettben Korda Erik és Nyirfás Julianna a Túrkeve Kupa szombati versenynapján és magyar bajnoki 4. helyről várhatják a verseny befejező napját.

A verseny szervezői a szombati napra öt Túrkeve körül kanyargó szelektív szakasz teljesítését tűzték ki célul. Az mért szakaszok két pályán kerültek lebonyolításra, melyek érdekessége, hogy a várakozásokkal ellentétben néhol komoly sártenger fogadta a versenyzőket. A Korda Racing csapata a pénteki riadalmak, a nyitó szakaszon beszedett defekt, majd a szervizparkban felbukkanó motorhiba után, izgatottan tekintett az első teljes versenynap elé, de végül nem volt miért izgulni, szombaton elkerülte a csapatot a balszerencse. Erik és Juli reggel az abszolút 14. helyről kezdhette meg a felzárkózást, ami remekül ment, hiszen az első kör végére 8 helyet javítva feljöttek az abszolút hatodik helyre, a következő körben aztán sikerült még egyet javítani. A nap végén így az abszolút ötödik és a magyar bajnoki negyedik helyen állapodtak meg.

 

"Tulajdonképpen nálunk minden rendben, úgy tűnik, hogy csak vaklárma volt a tegnapi motorleállás." - próbálta összegezni a versenynap történéseit a pilóta, utalva arra, amitől csapatával legjobban féltek, hogy szombaton ismét beköszönt hozzájuk a technika ördöge.

 

"Igazából csináljuk azt, amit elterveztünk. Kilenc helyet léptünk ma előre, ma ennyire futotta. Tanuljuk az autót és próbálunk talpon maradni, ami ezeken a saras pályákon most nem is olyan egyszerű. Sikerült körről körre elég sokat gyorsulnunk és nemcsak magunkhoz, hanem az ellenfelekhez képest is. A nap elején még hat percet kaptunk az élen álló Komornickitól, a nap végén pedig már csak kettőt, így azért nyomon követhető a fejlődés. Érzem, hogy nekem is kell még a kilométer és az autóval sem vagyunk még tegező viszonyban, de azért közeledtünk egymáshoz. Tény, hogy a motorunk kicsit gyengébb a kelleténél, de nem is ezzel van a gond, inkább nagyon nehezen irányíthatónak érzem. Julival viszont már az első méterektől kezdve tökéletes az összhang , emellett az is bebizonyosodott, hogy vérprofi navigátor, és első tereprali verseny ide vagy oda, úgy teszi a dolgát mintha a világ életében csak ezt csinálta volna.

 

A kitűzött célunkon holnap sem változtatunk, vagyis szeretnénk mindhárom pályán a magunk gyorsuló tempójában végigérni és egy kicsit még közelebb kerülni az elejéhez. Jelen helyzetben a magyar bajnoki negyedik hely kezdésnek nem is olyan rossz, de a versenynek mint a tudjuk a célban van vége, mi pedig mindenképpen szeretnénk ott lenni."

 

A Túrkeve Kupa állása a 6. szelektív szakasz után:

1. Komornicki/Gorecki, Chevrolet S10 2:20:432. Fekete/Tóth, Toyota Hilux +2:523. Porizek/Sykora, H3 EVO II +3.344. Fazekas/Simon, BMW X6RR +3.575. Korda/Nyirfás, Nissan Qashqai +17.00...

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: