DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Utoljára lengett Montezemolónak a Ferrari zászlója

Több száz rajongó érkezett ma a Ferrari maranellói bázisa elé, ahol az óriási, szív alakú zászlóval mondtak köszönetet a cég hamarosan távozó elnökének, Luca di Montezemolónak.

Montezemolo két hete jelentette be, hogy a hosszú együtt töltött évtizedek után távozik a Ferraritól. Utódja Sergio Marchionne lesz az elnöki székben, lemondására pedig hivatalosan október 13-án kerül sor.

 



A rajongók már régebb óta tervezték a mai látogatást a maranellói gyárhoz, amit a történések után egybekötöttek az elnöktől való búcsúval. Az eseményt a Ferrari legnagyobb rajongói klubja, a Caprino Bergamasco szervezte, és a tagok magukkal vitték azt a hatalmas, szívet ábrázoló Ferrari zászlót is, ami a monzai lelátókon is rendszeresen előkerül. A tisztelgésről a Ferrari honlapja is beszámolt, elmondásuk szerint az egybegyűltek a "köszönjük Presidente, mindig a szívünkben maradsz" mondatot skandálták.

 

Montezemolót 1991-ben nevezték ki elnökké és 23 éven át vezette a márkát a Formula-1-ben és azon kívül is. Elnöksége alatt a csapat 118 futamgyőzelmet szerzett, ami több mint a fele az istálló teljes F1-es története során gyűjtött 221-nek.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: