DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Mire megy a Ferrari az új vezetőkkel?

Marco Mattiacci még csak idén tavasszal vette át a Ferrari F1-es csapatának irányítását, de máris elmondhatja magáról, hogy nem ő a legfrissebb arc cég vezetőségében.

Luca di Montezemolo lemondása után október közepétől hivatalosan is átveszi ugyanis a vállalat elnöki posztját Sergio Marchionne, ami azt jelenti, hogy a Formula-1-es istálló életét meghatározó két legfontosabb személy kiléte is megváltozott fél éven belül.

 

Az ilyen vezetőcserék hatása persze nem mutatkozik meg azonnal az eredményekben, így messzemenő következtetéseket sem kell levonni a Ferrari szokatlanul erős szingapúri formájából, Mattiacci azonban mégis reméli, hogy az ázsiai városállamban valami újnak a kezdetét láthattuk.

 

"Jelentős javulást láthattunk az autótól, szinte azonos tempót diktáltunk, mint a Red Bull. Persze a célunk a győzelem, nem pedig az, hogy felzárkózzunk a többiekhez" - nyilatkozta.

 



"Még nagyon korai megmondani, hogy hogyan fog működni ez az új felállás. Ami engem illet, rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy Montezemolo személyében egy elképesztő, ikonikus vezetővel dolgozhattam együtt, most pedig Marchionnéval folytathatom a munkát. Mindenki arra törekszik, hogy a Ferrarit visszajuttassa a csúcsra."

 

Ha néhány évre lesz szükség, hogy az új vezetőség munkája is kézzel fogható eredményekben nyilvánuljon meg, az csak tovább rontja Fernando Alonso esélyeit a maradásra, Kimi Raikkönennel azonban mindenképpen számolhat a csapat 2015-re.

 

"Nem könnyű a Ferrarinál lenni, amikor az eredmények nem a várakozások szerint alakulnak, de szerintem a változások helyesek voltak, amelyek ki is fizetődnek majd a jövőben" - vélekedett a finn az új felállásról.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: