DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Raikkönen: Nem veszítettem a tempómból

Kimi Raikkönen szerint egyértelmű, hogy idei küszködése egyedül az autó problémáiból fakad, és nem ő fásult bele a versenyzésbe, mint azt sokan gondolják a paddockban.

A finn az előző két évben a Lotusszal még halmozta a sikereket, tavaly nyolcszor állt a dobogón és egyszer nyert is, a Ferrarihoz való átnyergelése után azonban visszaesett a teljesítménye, ami különösen Fernando Alonsóhoz viszonyítva szembetűnő.

 

Raikkönen azonban elhessegeti azokat a véleményeket, amelyek szerint saját sebességének halványulása miatt nem jönnek a várt eredmények.

 

"Tudom, hogy nem veszítettem hirtelen a tempómból tavaly óta, ezért nagyon kiábrándító a küzdelem a jelenlegi problémáinkkal, hiszen még a jobb hétvégéinken is végig harcolnom kell az autóval az összes edzésen, az összes kanyaron keresztül" - mondta a 2007-es világbajnok.

 

"Világos tehát, hogy még rengeteg dolgon javítanunk kell, és ha ráérzünk az autóra, azonnal minden könnyebb lesz. Az ilyen változtatásokhoz azonban idő kell. Kétségtelenül a helyes irányba haladunk, de borzasztóan sok idő kell még, hogy a Ferrari elérje a kitűzött célt."

 



A finn a Hungaroringen idei legjobb eredményét érte el, ám ez is csak egy 6. helyet jelentett. Teljesítményével azonban elégedett volt, hiszen a csapat időmérős hibája miatt tíz pozíciót kellett javítania a versenyen ehhez.

 

"Legutóbb egy jó futamunk volt. Ám ennél sokkal jobb eredményeket érhettünk volna el más versenyeken, de valami mindig közbejött. Van néhány biztató jel, tudom, hogy remek tervekkel rendelkezünk. Az autó egyértelműen sokkal jobb, mint a szezon elején volt, de hát ez természetes, hogy így van. Ezért vagyunk itt" - mutatott rá Raikkönen.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: