DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Red Bull: A Mercedes azt tesz, amit csak akar

A Red Bull pilótái a 4. és az 5. helyen végeztek a pénteki második szabadedzésen Kínában, és noha mindkét Mercedes előttük áll, a két csapat közti különbség koránt sem olyan jelentős, mint Bahreinben volt. Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo szerint azonban nem szabad bedőlnünk a látszatnak.

A problémák nélkül dolgozó Red Bull a legtöbb kört megtevő istállók között volt ma, de a biztató eredmény ellenére is rendkívül óvatosan nyilatkoznak a hétvége esélyeiről.

 

"Talán nem adtak még bele mindent ma, így nehéz megítélni a helyzetet" - nyilatkozta a Mercedesről Vettel az autóból kiszállva. "De még mindig ők a favoritok, és lényegesen előttünk járnak. Az egyik hosszú etapon egy Mercedes mögött haladtam, és úgy láttam, hogy még mindig azt csinálnak, amit csak akarnak. Nekünk is jó napunk volt, de még nem vagyunk az ő szintjükön."

 



Mivel a Lewis Hamilton és Nico Rosberg a Bahreini Nagydíj utolsó szakaszában körönként két másodpercet vertek üldözőikre, Ricciardo is nehezen tudja elképzelni, hogy a különbség két hét alatt csak pár tizedre csökkent volna.

 

"Szeretném azt hinni, hogy beértük őket, de biztos vagyok benne, hogy maradtak tartalékaik" - mutatott rá az ausztrál. "Kis lépésekben haladunk előre, a lemaradásunk pedig jelentős, szóval ez nem fog eltűnni egyetlen verseny alatt. De érzem, hogy közelítünk hozzájuk. Apránként csipegetjük a távolságot, és remélhetőleg utolérjük őket, mielőtt még túl késő lenne."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: